A Csemegi-kódex akként rendelkezett, hogy külföldiek bűntett miatt, a törvény Különös Részében meghatározott büntetésen felül az országból való kiutasításra is ítélhetők, és a visszatéréstől is örökre vagy határozott időre eltilthatók. Mint a kitiltás elemzésénél már láttuk, a Btá. e két mellékbüntetést egységesen kiutasításnak nevezte, de elkülönülten szabályozta a külföldi állampolgárral szemben a Magyar Népköztársaság területéről történő kiutasítást. A határozott ideig tartó kiutasítás három évtől tíz évig terjedhetett. Ismerte a törvény a végleges hatályú kiutasítást is. Alkalmazására már nemcsak egyes meghatározott bűncselekmények, hanem bármely bűntett esetén sor kerülhetett, és szerepelt a kihágási büntetések között is. Az 1961. évi Btk. a kiutasítás tartamát nem határozta meg, ami azzal a következménnyel járt, hogy a joghátrány tényleges időtartama az újbóli beutazást engedélyező államigazgatási hatóság döntésétől függött. Az 1978. évi IV. törvény lényegében ezt a szabályozást vette át. A Btk. hatályba lépése után azonban a kiutasításra vonatkozó rendelkezések több ízben módosultak. Az 1998. évi LXXXVII. törvény a jogállamiság követelménye és garanciális szempontok alapján a kiutasítás tartamát a Btk.-ban határozta meg, menekült esetén pedig kizárta a mellékbüntetés alkalmazását. A 2005. évi XCI. törvény alkotmányossági megfontolások alapján, valamint az Európai Unió jogrendjével összhangban szigorú kritériumokhoz kötötte a végleges hatályú kiutasítás alkalmazhatóságát, illetőleg meghatározta a hazánkban huzamosabb ideje letelepedett uniós polgárok és családtagjaik kiutasításának feltételeit. A 2007. évi XXVII. törvény a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény új fogalomrendszerére tekintettel módosította a kiutasítás szabályait. A 2009. évi LXXX. törvény a kiutasítást mellékbüntetésből büntetéssé alakította.