László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


A második munkaerőpiac és a szociális gazdaság

Az „eredeti”, vagyis a normál gazdasági feltételek és szabályok mellett működő munkaerőpiac (ezt a továbbiakban az egyszerűség kedvéért „első”-nek nevezzük) mellett – alapvetően társadalmi, foglalkoztatáspolitikai célokat követve – kialakultak sajátos, az elsőtől többé-kevésbé eltérő célok mentén létrehozott és ugyancsak eltérő szabályok, feltételek szerint működő, vagyis másfajta munkaerőpiacok is. Ezeknek az új, többé-kevésbé mesterségesen létrehozott piaci szegmenseknek a létrejöttét az indukálta, hogy a foglalkoztatáspolitika befolyásolási lehetősége – a piaci mechanizmusok tiszteletben tartása miatt – az „első” munkaerőpiacon elég korlátozott, a foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazása ellenére még mindig alacsony lehet a gazdasági aktivitás és magas a munkanélküliség.1 Mivel az „első” piacon nem sikerült megfelelő eredményességgel fellépnie, a foglalkoztatáspolitika új megoldásokat talált ki azzal, hogy a munkaerőpiac fő áramlatán (vagyis az első piacon) kívül teremtett munkahelyeket (Frey, 1999).

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave