László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


A külső szabályozás mértéke és módja

Mivel a munkaerőpiacon nemcsak az előzőekben jelzett, szűkebb értelemben vett személyes (munkavállalói), illetve a másik oldalon munkáltatói (és mögötte üzemgazdasági) célok és szempontok jelennek meg, hanem azok erős makrogazdasági és társadalmi-szociális következményekkel, hatásokkal is járnak, értelemszerűen belépnek erre vonatkozó makroszintű, kormányzati-politikai célok is. Ebből következik az az egyrészt nagyon elvi-filozófiai, másrészt nagyon is praktikus, hatalomgyakorlási és gazdaságirányítási kérdés, hogy valójában „kié” a munkaerőpiac, kinek (melyik szereplőnek) milyen mértékű és jellegű befolyást lehet engedni. Legyen alapvetően tilos minden külső beavatkozás, mert a munkaerőpiac is piac, és itt is csak akkor működhetnek a piaci elvek és hatások, ha azt kívülről nem akadályozza senki és semmi? Vagy azért engedjük meg az elsődleges piaci szereplőknek, hogy az esetleges konfliktusukat külön, „piacfeletti” megállapodásokkal oldják fel? Avagy legyen lehetősége a kormánynak is arra, hogy a megítélése szerinti nem megfelelő működés esetén alakítsa, befolyásolja, szabályozza vagy akár közvetlen irányítsa a munkaerőpiacot?

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave