László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


A reintegráció lényege, szerepe

László (2007: 113–117) alapján a munkaerőmérlegben bemutatott munkaerőforrásnak van egy olyan – arányait tekintve is igen jelentős – része, akik már időben is, mentálisan is elég messze eltávolodtak a munkaerőpiactól. Két nagy csoportjukat a tartósan munkanélküliek és a passzív munkanélküliek alkotják. A tartósan munkanélküliek még regisztráltatják magukat, de az a tény, hogy legalább egy éve álláskeresők, jelzi, hogy elég kevés az aktivitásuk és/vagy esélyük az elhelyezkedésre. A passzív munkanélküliek pedig nem is jelennek meg a nyilvántartásokban, már nem foglalkoznak azzal, hogy állást keressenek maguknak. Őket soroljuk a passzív vagy periferikus munkaerőpiaci szegmensbe, jelezve azt, hogy elvileg ők is részei lennének a munkaerőpiacnak (munkaerőforrásnak), de ténylegesen nagyon messze állnak a foglalkoztatástól. (Bár a két csoport nem mindenben azonos, helyzetük és az itt alkalmazható eszközök hasonlósága indokolja egy szegmensbe illesztésüket.)

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave