László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


C) Korlátozott mobilitási lehetőség

A mobilitásnak, a részpiacok közötti mozgásnak többnyire nincs adminisztratív vagy jogi, főleg diszkriminatív akadálya, a valóságban mégis komoly korlátokkal kell számolnunk. Szembe kerülhetünk egyrészt egy térbeli allokációs korláttal: például a közlekedési, infrastrukturális adottságok behatárolják a munkába járás, ingázás lehetséges távolságát, a megfelelő lakáscsere-feltételek hiánya megakadályozhatja az átköltözést egy másik régióba. Az átjárhatóságot emellett korlátok közé szorítja a szakmabeli differenciálódás is: a szakmai ismeretek, a szakmai kultúra és viselkedés elemei csak egy meghatározott, szűkebb körben konvertálhatók, ezért a mobilitás határai is ezen belül húzódnak. Az adott körön kívül már jóval kisebb az esély és lehetőség egy másik részpiacra átlépni. Emellett természetesen megjelenhetnek jogi, bürokratikus feltételek is, amikor az adott részpiacra való belépés csak valamilyen jogszabályi, képzettségbeli vagy egyéb feltétel teljesülése esetén lehetséges (például adótanácsadó, jogász, orvos), illetve – elsősorban a nemzetközi vándorforgalomban – maga a letelepedés és munkavállalás is engedélyhez kötött lehet.

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave