László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


A) A foglalkoztatás minősége, feltételei

A munkaerő (a munkavállaló) többnyire gyengébb érdekérvényesítő erővel rendelkezik, mint a munkáltatója. Ezért különös, kiemelt támogatást (törvényi garanciákat, intézményi feltételeket, hatékony érdekképviseletet, társadalmi megállapodást) és nem utolsósorban erre irányuló, a korábban már említett Harvard-modellnek megfelelő menedzseri és HR-mentalitást igényel az, hogy a munkavállaló a munkahelyén megkapja a munkavégzéshez (ideértve például a biztonságot, a mentális és fizikai egészségvédelmet is, az aktív időskor feltételeit is), a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, az esélyegyenlőséghez, diszkriminációmentességhez szükséges eljárásokat, feltételeket.

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave