László Gyula (szerk.)

Foglalkoztatáspolitika

A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai


(1-2 – FG) Gazdasági szempontok és foglalkoztatás

A korábban (15. ábra) megjelenített 1 – 2 reláció, tehát a gazdasági és foglalkoztatási szempontok párhuzamos érvényesítése a munkaerőpiacon egyrészt a szinergia lehetőségét kínálja, másik oldalról azért azt is jelenti, hogy amelyik a kettő közül „erősebb” (fontosabb és potensebb adott gazdasági szituációban és kormányzati felfogásban, lásd a következő, értékrendi megfontolásokat is), az jobban tudja majd érvényesíteni saját céljait a munkaerőpiacon – míg a „gyengébb” oldalra marad a ráutaltság, az igazodás kényszere. Anélkül, hogy ennek részletesebb indoklásába, magyarázatába kezdenénk, be kell látnunk, hogy ebben a relációban a gazdaság az aktívabb, inkább a gazdaság (a piac) szempontjai dominálnak, a foglalkoztatás „csak” kiegészítő-korrekciós-segítő szerepet tölthet be.

Foglalkoztatáspolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor.

Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-foglalkoztataspolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave