Demeter Krisztina (szerk.)

Termelés, szolgáltatás, logisztika


Az aggregált termeléstervezés

Az aggregált tervezés – amikor egy középtávú tervezési horizont keretében meghatározásra kerül a termelés mennyisége és ütemezése – a vállalatoknál gyakran alkalmazott termeléstervezési gyakorlat. Célja, hogy a keresletet és a kínálatot költségkímélő módon összehangolja, miközben az értékteremtő folyamatokat a vállalat egyéb folyamataival, az értékesítéssel és ezen keresztül az előrejelzésekkel, valamint a pénzügyi folyamatokkal összekapcsolja. A tervezési folyamat számos különböző területen és szinten működik. Az aggregált tervezés egyik fontos feladata, hogy a tervezés vezérfonalát alkotva ezeket rendszerszerűen összefogja. Egyes termékeknél a szezonális folyamatok például jelentősen befolyásolhatják az eladások alakulását, a felkészületlen vállalatok pedig döntési helyzetbe kerülnek. Amennyiben egy sörgyárban megnövelik a kapacitásokat és a nyári időszakban a szokásosnál is melegebb van, képesek lehetnek növelni eladásaikat és piaci részesedésüket. Ha azonban a megszokottnál hűvösebb lesz az idő, a költséges, eladásra váró termékek hegyekben fognak állni a raktárakban, vagy a kapacitás marad kihasználatlan. Egy költségminimalizáló terv készítése, amely képes az előrejelzésekhez kapcsolódóan a kapacitásdöntések támogatására, a termelésmenedzsment fontos feladata. Az aggregált tervezéshez a tervezőnek négy inputra van elsődlegesen szüksége:

Termelés, szolgáltatás, logisztika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 608 4

A Budapesti Corvinus Egyetem Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszékének könyvét ajánljuk, egy olyan könyvet, amely az oktatásban, gyakorlatban, kutatásban felhalmozott mintegy két évtizedes kollektív tudásanyagra épít. A „Termelés, szolgáltatás, logisztika” a felsorolt területek stratégiai vonulataira helyezi a hangsúlyt, stratégiai döntéseket, magyarázatokat, összefüggéseket felsorakoztatva azzal a céllal, hogy az Olvasók döntéseiket tudatosan és körültekintően tudják meghozni. Külön figyelmet szentel a hálózatos gazdaságnak, a globalizációnak, a szolgáltatások rendkívüli megerősödésének, vagy a fenntarthatóság kérdéseinek és következményeinek. A jól strukturált elméleti kereteket, fogalmakat, összefüggéseket számos gyakorlati példával támasztja alá, így azokat érthetővé teszi az elmélettől távolabb elhelyezkedő Olvasók számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/demeter-termeles-szolgaltatas-logisztika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave