Fézer Tamás (szerk.)

A kártérítési jog magyarázata


A bírósági ítélet sérelmezése

Bár nem maradéktalanul egységes, de egyre dominánsabb az a bírói gyakorlat, mely az egyéb közigazgatási, ügyészi és bírósági határozatoktól megkülönböztetett jogi szerepet tulajdonít a bírósági ítéleteknek, mégpedig függetlenül attól, hogy azok milyen tárgyban (polgári ügyben, büntetőügyben stb.) születtek. A jogerős bírósági ítélet tartalma (rendelkezése) e szerint még nyilvánvaló és kirívó jogalkalmazási és jogértelmezési hiba esetén sem alapozza meg az eljárt bíróság kártérítési felelősségét. Az ezen elvet követő döntések egybehangzó indokolása szerint ugyanis a kártérítési perben eljáró bíróság nem bírálhatja felül a más ügyben hozott és sérelmezett jogerős ítéletet, miáltal azt sem ítélheti meg, hogy az téves-e, vagy sem, illetve tévessége esetén arra kirívó jogalkalmazási és jogértelmezési hiba vezetett-e, vagy sem. Ez pedig a Bszi. speciális rendelkezéseivel magyarázható. A Bszi. 2. §-a szerint ugyanis a bíróságok a vitássá tett, vagy megsértett jogról véglegesen döntenek, míg a 7. §-a szerint e jogalkalmazó tevékenységük keretében hozott végleges döntésük mindenkire kötelező. Utóbbi körben értve az ügyben érintett személyeket és az állam szervezeteit is. Ez alól pedig a kártérítési perben eljáró bíróság sem képez kivételt, azaz a más ügyben született jogerős ítélet a kártérítési perben eljáró bíróságra is kötelező, a kártérítési per bírósága által nem felülbírálható, ezért nem minősíthető. Ebből pedig az e tárgyban publikált döntések a jogerős ítélet jogellenessége megállapíthatóságának a hiányára következtetnek, és a jogellenesség mint a kártérítés egyik feltétele hiányában minősítik a kárigényt nyilvánvalóan alaptalannak.

A kártérítési jog magyarázata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 824 8

E tankönyv a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának alapképzésében oktatott, Anyagismeret című tantárgyak ismeretanyagát tartalmazza. A tankönyv az anyagtudomány néhány alapvető fejezetét, egyes technológiai ismereteket továbbá a mérnöki gyakorlat számára fontos anyagismereti kérdéseket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fezer-a-karteritesi-jog-magyarazata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave