Balázs Péter

Az Európai Unió külpolitikája


A Yaoundéi Egyezmény és a Loméi Konvenció

Az Európai Közösség alapító államaival szoros kapcsolatban álló afrikai országok különleges kezeléséről a Római Szerződés rendelkezett. A „társult afrikai államok és Madagaszkár” csoporttal az Európai Közösség 1962-ben kötötte meg a Yaoundéi Egyezményt, amelyet 1969-ben a II. Yaoundéi Egyezmény követett. Kamerun fővá rosából 1975-ben áthelyezték az aláírás helyszínét a togói fővárosba, Loméba, amely hosszabb időn át, egészen a 2000. évig névadója lett a sokágú egyezménynek. A „loméi” modell egy olyan preferenciális rendszer, amelynek középpontjában az Európai Közösség – majd Unió – foglal helyet. A partnerországok kiválasztásának ismérve kezdetben az EK-tagállamokhoz fűződő történelmi (gyarmati) kapcsolat volt, ezt azonban felváltotta egy földrajzi jellegű definíció. Habár a három földrajzi irány megjelölése hatalmas távolságokat sejtet a glóbusz körül, a projekt túlnyomórészt Afrikáról szól. Ehhez csatolta az EK az azonos elbánásra kiválasztott távolabbi – részben közép-amerikai, részben csendes-óceáni – kicsiny országok csoportjait. A hármas jelző „afrikai” elemét az Európai Unió inkluzív jelleggel értelmezte: a Szaharán túli, azaz a mediterrán regionális politikába nem tartozó minden afrikai államot befogadott a rendszerbe. Ezzel szemben a „Karib-tengeri”, valamint a „Csendes-óceáni” megjelölés autonóm szelekciót takart: az Európai Unió mondja meg, hogy ki tartozhat az általa preferált körbe (például Kuba sokáig nem, mivel „állami kereskedelműnek” minősült).

Az Európai Unió külpolitikája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 819 4

Megújult tartalommal kerül az olvasó kezébe az Európai Unió külpolitikájáról szóló könyv. A korábbi kiadás óta merőben megváltoztak a körülmények. Magyarország 2004-ben az EU tagja lett, 2009-ben pedig életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amelynek új szabályai és intézményei a korábbinál jobb feltételeket teremtettek az EU-ban a külpolitika közös gyakorlása számára.

Mindeközben alapvetően átalakult Európa külső környezete. A poszt-szovjet térségben az orosz külpolitika expanzív fordulatot vett. Az „arab tavasz” hatalmas változások kezdetét jelzi Európa szomszédságában. A korábban félreeső Törökország új geopolitikai kontextus kellős közepén találta magát. Ukrajna, Szíria, vagy Líbia megoldatlan problémái az európai jóléti övezetre nézve is súlyosbodó következményekkel járnak.

A világpolitika és benne az EU külpolitikai történései a média segítségével naprakészen követhetők, ám az események halmazában nem könnyű eligazodni.

Ez a könyv rendszerszerű megközelítéssel és a történelmi előzmények megvilágításával kíván segítséget nyújtani az újabb fejlemények megértéséhez.

Az első és második rész az Európai Uniót a nemzetközi rendszer részeként helyezi el a világban, bemutatva a tagállamok külpolitikai együttműködésének lépcsőfokait és az uniós szintű külkapcsolatok átalakuló szerkezetét.

A harmadik és a negyedik rész az EU külpolitikáját partnerek szerinti bontásban részletezi.

Ez a könyv épít a szerző diplomáciai, kormányzati és európai pozíciókban szerzett személyes tapasztalataira, de nagyrészt annak az egyetemi tananyagnak a magyar nyelvű lenyomata, amelyet egy évtizede oktat a Közép-európai Egyetemen. A soknemzetiségű hallgatók okos kérdései, az egyetemen végzett kutatások és a CEU Európai Szomszédságpolitikai Központjának (CENS) konferenciái is gazdagították a mondanivalót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balazs-az-europai-unio-kulpolitikaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave