Fuglinszky Ádám

Fogyasztói adásvétel, kellék- és termékszavatosság

Elemzések az uniós jog és az új Ptk. kapcsolatához


A hibafogalom általános kérdései

Mivel a fogyasztó és az előállító (illetve forgalmazó) rendszerint nem állnak szerződéses jogviszonyban, s mivel a magyar jogalkotó döntése szerint nem származtatott, kontraktuális igényről, hanem egy önálló, jogszabályon alapuló kötelemről van szó, a szerződés tartalma nem lehet (megfelelő) kiindulási alap annak megállapításához, hogy a termék mikor tekinthető hibásnak a termékszavatosság szempontjából. Nem volna ugyanis helyes, ha az előállítónak, illetve a fogyasztóval szerződéses kapcsolatban nem álló forgalmazónak olyan „hibákért” is helyt kellene állnia, amelyek azért merülnek fel, mert az ingó dolog a szerződésben vagy ahhoz kapcsolódóan (pl. az eladó által átadott mintában, leírásban) megígért tulajdonságoknak nem felel meg, tekintve hogy az előállító, illetve a forgalmazó az adásvételi szerződésnek nem alanya. Nem válhat tehát olyan kötelezettség alanyává sem, amely jogszabály alapján sem terheli, illetve amelyet szerződés útján sem vállalt magára, illetőleg, amely szerződéses kijelentés megtételére (pontosabban annak megakadályozására) semmilyen ráhatása nem lehetett.

Fogyasztói adásvétel, kellék- és termékszavatosság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 821 7

Fuglinszky Ádám legújabb könyve a fogyasztói adásvétel, a kellékszavatosság és a termékszavatosság kérdéskörével foglalkozik, különös tekintettel azokra a problémás pontokra, amelyek az új Ptk. és az uniós jog találkozásával függenek össze. A munka elméleti igényességgel közelít tárgyához, ugyanakkor számos gyakorlati kérdésre keres és talál választ; így többek között:

- Fogyasztónak minősül-e a magyar és az uniós jog alapján pl. az egyéni vállalkozó (tehát természetes személy) asztalos, amikor műhely bérletére, írószerek vagy szervizautó beszerzésére köt szerződést?

- Megtagadhatja-e az eladó a beépített konyhabútor kijavítását, illetve kicserélését, ha ezek valamelyike, de legalább egyike lehetséges ugyan, de aránytalanul magas költséggel jár? Hogyan kezeljük az uniós és a magyar jog gyökeresen eltérő válaszait?

- Ugyanebben az esetben: „átterhelheti-e” a kiugróan magas költségek egy részét az eladó a fogyasztóra pusztán arra való hivatkozással, hogy az Európai Bíróság egyik döntése ezt lehetővé teszi, miközben ennek tételes jogi leképeződése a Ptk.-ból hiányzik?

- Az új Ptk. megszüntette a kellékszavatosság jogvesztő határidejét. „Feltámaszthatják-e” azt a felek a szerződésükben?

- Hogyan és miként gyakorolhatja a jogosult elállási jogát hibás teljesítés esetén, ha a dolgot visszaszolgáltatni nem tudja? Hogyan kezelhetjük az új Ptk. és a korábbi bírói gyakorlat között feszülő ellentmondásokat? Vajon alkalmazhatóak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai?

- Termékszavatosság alapján perelhető(k)-e az előállító és a forgalmazó(k) egyszerre? Marasztalhatók egyetemlegesen? Hasonlóképpen: érvényesítheti-e párhuzamosan kellék- és termékszavatossági igényét a fogyasztó; választania kell-e ezek között, avagy elképzelhető az egyetemleges marasztalás? Valós vagy látszólagos keresethalmazatról van-e szó?

- Ha a gyártó a dolgot kicseréli, és ennek következtében ő lesz a kellékszavatosság kötelezettje, vajon ez megnyitja vele szemben a fogyasztó elállási jogát, illetve árleszállítási igényét is, avagy ezek továbbra is csak az eladóval szemben érvényesíthetők? No de az eladó időközben „elhagyta” a jogviszonyt, vagy mégsem?

- Francia turista Németországban olyan terméket vásárol, amelyet egy magyar gyártó állított elő. Milyen kollíziós szabály alapján, hogyan állapítjuk meg az alkalmazandó jogot? S ez alapján: vajon megilleti a termékszavatosság?

Fuglinszky Ádám az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát, Heidelbergben LL. M. (magister legum) címet, a Hamburgi Egyetemen pedig doktori (PhD) fokozatot szerzett. Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének habilitált egyetemi docense, a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem, valamint számos európai egyetem (Krakkó, Berlin – Humboldt, Bécs, München, Firenze, Ferrara, Pisa) meghívott vendégoktatója. Emellett gyakorlati munkát végez egy ügyvédi iroda tanácsadójaként. Kutatási területe a szerződési jog, a deliktuális felelősség és a kártérítési jog.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fuglinszky-fogyasztoi-adasvetel-kellek-es-termekszavatossag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave