Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


G)  Kitekintés

964  A világűr rég nem vernei világ. Egy 30 milliárdos káreset mögött hatalmas jogi háló húzódik, magánjogi szerződések százai, biztosítási kötvények tucatjai. A most tesztelt európai navigációs rendszer, a feltehetően csak 2019-ben teljesen működőképessé váló, végső kiépítésében 30 műholdból álló Galileo 3000 milliárd forintos beruházás,540 amely munkahelyek ezreit biztosítja, s üzembe álltása után még többet is. Az első húsz évben várt haszna 2700 milliárd forint.541 Az EU külön űrstratégiát fogadott el 2016-ban,542 amely a világűrszegmens és a földi üzleti világ jobb összekapcsolását célozza, például az úgynevezett EGNOS (European Geostationary Navigation Overlay Service) rendszer révén, amely a globális navigációs jeleket pontosítva biztonságosabbá teszi a leszállást kis, alulműszerezett repülőtereken. Egyes adatok szerint már több mint ötven állam épített saját műholdat,543 a tervek között a kisbolygókon megvalósított bányászat éppúgy szerepel, mint az űrturizmus fellendítése holland és spanyol repülőterekről.544

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave