Huerta de Soto Jesús

Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok

500 Érdemes felidézni, hogy Keynes hogyan deﬁniálja az „akaratlan” munkanélküliséget: „Az ember abban az esetben akaratlan munkanélküli, amennyiben a fogyasztói áruk árának a nominálbérekhez viszonyított kicsi emelkedése esetén mind az aktuális nominálbérért dolgozni hajlandó munkaerő összkínálata, mind az ezért a bérért felvenni kívánt munkaerő összkereslete nagyobb a munkanélküliség létező mértékénél.” (Keynes, The General Theory, 15. oldal.) Ezen összetett, szövevényes deﬁníción Keynes egyszerűen azt érti, hogy az „akaratlan” munkanélküliség mindig akkor áll fenn, amikor a reálbérek esése a foglalkoztatottság növekedését idézi elő. Azonban a bérek relatív csökkenésének két útja van: a dolgozó vagy elfogadhatja az alacsonyabb nominálbéreket, vagy beleegyezhet, hogy egy olyan környezetben dolgozzon, ahol a nominálbérek változatlan szinten maradnak, a fogyasztási cikkek árai viszont megemelkednek. Az utóbbi a közvetettebb útvonal. A munkanélküliség egyik esetben sem akaratlan: mindkét esetben pusztán saját akaratból valósul meg. Az első esetben a dolgozó azért marad munka nélkül, mert önszántából dönt úgy, hogy nem dolgozik alacsonyabb nominálbérért. A második esetben csak akkor egyezik bele a munkába, ha még magát is sikerült becsapnia, ugyanis bár nominálbérének összege ugyanaz marad, reálbére csökkenni fog. (Más szóval e második esetben egy olyan környezetben való munkába egyezik bele, melyben a fogyasztási cikkek és szolgáltatások ára a béreknél gyorsabban emelkedik.) Tulajdonképpen Keynesnek a követendő irányvonalra vonatkozó előírásainak legtöbbje a munkanélküliség csökkentésére irányuló kísérlet azáltal, hogy a növekvő infláció közvetett útján a reálbéreket, egyúttal a fogyasztási cikkek árait is csökkenti, ám a nominálbéreket állandó szinten tartja. Ez a gyógymód nem járt sikerrel; nem csupán azért, mert a dolgozókat többé nem bolondítja el a pénz kínálta illúzió, és ehelyett a nominálbérek emelését követelik (ami legalább a pénz vásárlóerejének csökkenéseiért kárpótolja őket), hanem azért is, mert a javallt „orvosság” hatástalanságától eltekintve ráadásul a hitelexpanzió által kiváltott gazdasági válságok és recessziók hatalmas társadalmi árát is maga után vonja. Rá kell ébrednünk továbbá, hogy Keynes saját előírásai – melyek a tényleges kereslet ﬁskális és monetáris intézkedések révén történő fellendítéséből állnak – a fő bűnösök a munkaerőpiacok mereven tartásában és fokozatosan még merevebbé tételükben is, hiszen a gazdasági szereplők, különösen a dolgozók és a szakszervezetek meggyőződésévé vált, hogy a reálbérek kiigazításainak mindig az általános árszint növekedéseinek formájában kell megvalósulnia. Így hát a keynesi doktrína a kór „orvoslása” helyett egy azt súlyosbító tényezővé vált. A gazdasági szereplők számára sok időbe és erőfeszítésbe fog kerülni, míg újfent hozzászoknak egy olyan szilárd környezetben való élethez, ahol az árrendszer ismét az azt napjainkban gátló rugalmatlanság nélkül működhet. A témában lásd Hans-Hermann Hoppe, „Theory of Employment, Money, Interest and the Capitalist Process: The Misesian Case Against Keynes”, in: The Economics of Ethics and Private Property (London: Kluwer Academic Publishers, 1993), 5. fejezet, 111–138. oldal (különös tekintettel a 124–126. oldal). Ahogy Jörg Guido Hülsmann írta, a bankszektorban ehhez hasonlóan „az emberek a konjunktúraciklusokat és a teljes bankrendszer összeomlását már nem a törvény védelme alatt elszabadult részleges tartalék alapelvének következményeiként, hanem a központi bank vezetőinek ﬁgyelmét megkívánó »makro-gazdaságtani« problémaként fogják fel.” Lásd a „Has Fractional-Reserve Banking Really Passed the Market Test?” című cikkét (416. oldal).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 795 1

Pénzügy és számvitel Gazdaság

Jelen gazdasági és politikai környezetben nem is lehetne időszerűbb vagy fontosabb e könyv elemzése, ami a válság és a reformok okait firtatja, és ami az említett okok jövőbeli, előre megjósolható ismételt felmerülésének elkerülése érdekében a jelenlegi banki és pénzügyi rendszerre alkalmazandó.

Dióhéjban fogalmazva: a jelen írás születésével egy időben a könyvet már 13 különböző nyelvre fordították le, és tíz különböző országban jelentették meg.

Mindenesetre attól függetlenül, hogy a jövőben a pozitív előjelek beigazolódnak-e, vagy erőfeszítéseinket siker koronázza-e vagy sem, a mi egyetemi hallgatókként és gazdasági teoretikusokként vállalt elidegeníthetetlen felelősségünk az, hogy minden erőnket a kutatásra és a tudományos igazság keresésére összpontosítsuk, és így az eljövendő generációkra olyan ismeret- és alapelvgyűjteményt hagyhassunk örökül, amely lehetővé teszi számukra az emberiség és a civilizáció korlátok és gátló körülmények nélküli előrejuttatását.

Jesús Huerta de Soto a Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok művének első spanyol, valamint angol kiadásait követően jelen kötetben, figyelembe véve a 2007-es gazdasági válságot követő folyamatokat, nemcsak Spanyolország, hanem az Európai Pénzügyi és Gazdasági Unió tagjai helyzetét vizsgálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/de-soto-penz-banki-hitel-es-gazdasagi-ciklusok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero