Muraközy László (szerk.)

Földobott kő?

Tények és tendenciák a 21. században


116 Neményi Judit és Oblath Gábor az alkotmánytervezet államadósság-szabályaira vonatkozóan fogalmaztak meg ajánlásokat (Neményi–Oblath, 2011). Többek között felhívták a figyelmet az államadósság nominális összegének és relatív mértékének fogalmi különbségére, és annak az Alaptörvényben való világos használatára, továbbá javasolták a nemzetközileg elfogadott, országok között összehasonlítható adósságráta-definíció alkalmazását (az előző évi GDP-hez viszonyított arány helyett), valamint a hazai költségvetési szabályok külön törvényben való megtartása mellett érveltek. A kormány a bírálat egy részét megfogadva mérsékelte a költségvetési politika prociklikus jellegét, de az 50%-os adósságplafon-szabályt meghagyta.

Földobott kő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 841 5

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal soroza tának immár az ötödik kötete. A sorozat 2011¬ben Akadémiai Nívódíjban részesült. Az első könyv, Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel, azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat", elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve jelezte, hogy Magyarország tovább sodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. A negyedik könyv, 20 év múlva. Vissza a jövőbe címmel, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, az előttünk álló lehetőségeket és követendő irányokat elemezte.

Jelen kötetünk továbblépett Magyarország helyzetének és a hazánknak irányadó és meghatározó európai környezet elemzésében. Benczes István, Csaba László, Győrfy Dóra, Muraközy László, valamint a Király Júlia-Banai Ádám, Tóth István György-Keller Ádám és Török Ádám-Kovács Bernadett szerzőpárosok most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzik Magyarország helyzetét, tárják fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit, ahogyan ezt a Tények és tendenciák a 21. században alcím is jelzi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-foldobott-ko//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave