Árva László, Deli-Gray Zsuzsa (szerk.)

Turizmusmarketing esettanulmányok II.


Kerékpáros turizmus – kiscsoportos sporttúrák szervezése

Tamás fiatal kora óta két dologba volt szerelmes: a kerékpározásba és az utazásokba. Már egészen fiatalon versenyszerűen kerékpározott, de aztán a húszas éveinek második felétől kezdve egyre kevesebb időt és energiát fordított a hivatásos kerékpár sportra, és ehelyett inkább a kerékpározáshoz kapcsolódó egyéb ügyek kötötték le. Ennek során több hazai kerékpáros magazin munkatársa, majd főszerkesztője lett, így a Bringa Magazin, a Velo.hu, illetve a Bikemag.hu. volt a munkahelye. Mivel versenyzői pályafutása során sok országban megfordult, később is kedvet kapott arra, hogy új területeket és új kultúrákat ismerjen meg. Harmincéves korára nem csak mérnöki diplomát szerzett Budapesten, hanem két évet az Egyesült Államokban is eltöltött, ahol kerékpárszerelőként, illetve Floridában pedicab driverként dolgozott. A pedicab drivert gyakran fordítják kerékpáros riksakulinak, ami nem teljesen pontos, mivel a riksa egy tipikusan kézzel húzott, kétkerekű alkalmatosság, amelyet Kínában és Vietnámban a kulik húztak még a XX. század elején, de abból később, a XX. század végére Délkelet-Ázsiában és Indiában kialakult a biciklis kuli, ami gyakorlatilag egy háromkerékű triciklin alapult, amelyet a kulik már nem húztak, hanem kerékpár módjára tekeretek. A XX. század végére a triciklis kuli is megjelent az Egyesült Államokban, illetve más turisztikai desztinációkban is, azzal a különbséggel, hogy a pedicab driver jóval többet keresett, mint egy hagyományos ázsiai kuli, illetve a pedicab hajtása mellett még egyéb idegenforgalmi szolgáltatásokat (például idegenvezetés, programszervezés stb.) is végzett a turisták számára.

Turizmusmarketing esettanulmányok II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 151 6

Budapest turizmusáért felelős hivatalos szervezet vezetőjeként örömmel üdvözlöm, hogy a felnövekvő nemzedék, a turizmus szakos hallgatók friss marketing esettanulmányokat kapnak kézhez a neves szerzői csapat jóvoltából. Külön köszönöm, hogy másik nagy szerelmem, a kultúra és kulturális turizmus is képviselteti magát a könyvben. Magyarországon igen magas színvonalú és gazdag a turizmus mint tantárgy oktatása, ugyanakkor az elméleti tudás mellett az élő gyakorlathoz is egy lépéssel közelebb kerülnek így a diákok.

Bán Teodóra, ügyvezető

Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ

A kötet második kiadása ismét sokszínű és jól feldolgozható esettanulmányokkal szolgál a felsőoktatásban turizmussal, marketinggel és általában a szolgáltatásokkal foglalkozó oktatók és hallgatók számára. A hazai és külföldi példák jól követik a turizmusban az elmúlt években bekövetkezett változásokat.

Heidrich Balázs, rektor, egyetemi tanár

Budapesti Gazdasági Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/arva-deli-gray-turizmusmarketing-esettanulmanyok-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave