3.5.1. Honosítás – idegenítés: a szövegszinttől a terminusig

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fordítást mint produktumot alapvetően meghatározzák azok a szöveg-, mondat- és szószintű döntések, amelyeket a fordítónak a fordítás folyamata során meg kell hoznia. E döntések (és e döntések sorozataként értelmezett stratégiák) több szempont szerint csoportosíthatók. Szempont lehet például az, hogy a fordítás milyen közönség számára készül. Bhatia (1997: 210, idézi Károly 2007: 198) két szövegszintű stratégia mellett érvel, attól függően, hogy szakértő közönség (könnyítés) vagy laikusok számára (egyszerűsítés) készül a fordítás. Hasonlóan fontos szempont az is, hogy a fordító a forrásnyelvi vagy a célnyelvi szöveg konvencióihoz igazodik-e inkább. Másképp megfogalmazva: a fordító a forrásnyelvi kultúrát vagy a célnyelvi kultúrát hangsúlyozza. Uniós kontextusban e kérdés különösen releváns, hiszen több nyelv és több kultúra kapcsolódik össze egyazon szövegben, ezért a továbbiakban – egy korábbi írásomra (Fischer 2023) támaszkodva– e két stratégiával foglalkozom részletesen.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A forrásnyelvi szöveghez való hűség vagy a célnyelvi olvasó igényeinek előnyben részesítése közötti dilemma a fordításelmélet két alapfogalmában, a nyílt és a rejtett fordításban is megjelenik (Klaudy 2004b: 165). House (1977) rejtett fordításnak nevezi azt, amikor a forrásnyelvi szöveg ugyanazt a funkciót tölti be a célnyelvi kultúrában, mint a forrásnyelvi kultúrában. Nyílt fordításon pedig olyan célnyelvi szövegeket ért, amelyeken látszik, hogy fordítások. Ugyanez az alapkérdés vonul végig a fordításelmélet ekvivalenciafelfogásaiban is. Nida (1964) szerint a formális ekvivalencia a forrásnyelvi szöveget részesíti előnyben, míg a dinamikus ekvivalencia a célnyelvi befogadót tartja szem előtt. Newmark (1982) szemantikai fordításnak nevezi azt, amikor a forrásnyelvi szöveg információtartalmának a megőrzése a fontos, kommunikatív fordításnak pedig azt, amely a célnyelvi olvasóra gyakorolt hatást tartja fontosnak. Nord (1997, idézi Balogh 2020: 100) pedig dokumentarista (a forrásnyelvi szöveget követő) és instrumentális (a célnyelvi normálhoz igazodó) fordításról beszél.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Látható, hogy a különböző megközelítések ellenére két stratégiáról van szó. Míg az egyik középpontjában a forrásnyelvi szöveghez való hűség áll, és célja az idegenszerűség hangsúlyozása, addig a másik a célnyelvi közönséghez igazodik, és célja a célnyelvi kultúrába való illeszkedés. A nemzetközi szakirodalom Venuti (1995: 24) nyomán az első stratégiára a foreignising, míg a másodikra a domesticating megnevezéseket használja. Problémát jelent ugyanakkor az, hogy a szakirodalom ma is gyakran eltérő megnevezéseket használ, így a honosításra előfordul a familiarisation (Baaij 2015: 111) és az acculturation (Bassnett 2005), az idegenítésre pedig az externalisation (Baaij 2015: 111) elnevezés is. További probléma, hogy az idegenítés stratégiáján belül a különböző eszközök (úgymint tükörfordítás, kölcsönzés) önálló stratégiaként jelennek meg. E szempontokra is tekintettel a továbbiakban honosítás és idegenítés néven utalok e két stratégiára, és az idegenítésen belül kezelem az ide tartozó eszközöket.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A honosítás és az idegenítés – mint a két alapvető fordítási stratégia – dichotómiája tehát mind a nemzetközi, mind a hazai fordítástörténetben nyomon követhető (Klaudy 2012). Fontos hangsúlyoznunk, hogy egy szöveg fordítása során a két stratégia közötti választás több szintet is érint. Így dönteni kell a szöveg(műfaj) szintjén az egyik vagy másik stratégia alkalmazásáról, de ugyanezt meg kell tenni a terminusok szintjén is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Károly (2007: 173) részletes elemzését adja annak, hogy a szöveg(műfaj) szintjén milyen döntésekkel szembesülhet a fordító, és e döntésekre milyen hatással volt a funkcionális fordításelmélet megjelenése. E szövegszintű stratégiákat Károly műfajtranszfer-stratégiáknak nevezte el, amelyeknek két nagy csoportját különítette el a fordítói gyakorlatban. Ha a célnyelvben nem létezik a forrásnyelvi műfaj, akkor a fordító a műfajátvitel (ld. angolszász szakmai önéletrajz) vagy a műfaj-behelyettesítés (egy másik célnyelvi műfaj sajátosságainak alkalmazása) mellett dönthet. Ha azonban a célnyelvben létezik a forrásnyelvi műfaj, akkor a fordító három stratégia (célnyelvi szövegnorma követése, forrásnyelvi szövegnorma követése, hibrid szöveg létrehozása) közül választhat. Ez utóbbi, hibrid szövegre mutat példát az európai uniós preambulum, amelynek magyarra fordítása nem a tagállami, hanem az EU-normát követi (Károly 2008: 12). Jól láthatóan e stratégiák mögött is a honosítás és idegenítés dilemmája húzódik meg. Egy korábbi munkámban (Fischer 2023) kísérletet is tettem e stratégiák besorolására e két stratégia szerint. Megállapítottam, hogy a műfajátvitel és műfaj-behelyettesítés az idegenítés egy-egy esetének tekinthető, és ez mondható el a forrásnyelvi szövegnorma követéséről és a hibrid szöveg létrehozásáról is. A célnyelvi szövegnorma követése (zéró transzfer) pedig honosításnak tekinthető.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szövegfajta és a műfaj alapvetően meghatározza, milyen stratégia alkalmazására van lehetőség. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a nem jogi műfajok, különösen a promóciós és reklámanyagok esetében inkább a honosító stratégia a bevett, míg a jogi műfajok esetében jellemzőbb az idegenítés. Tévhit lenne azonban azt gondolni, hogy a jogi fordításokban csak az idegenítésre van példa. Mint a 3.5.3. alfejezetben látni fogjuk, a kérdés ennél sokkal összetettebb, szintektől függően különböző stratégiák alkalmazása lehet a követendő.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szöveg mellett a terminusok szintjén is felmerül a honosítás és idegenítés dilemmája – mégpedig akkor, ha a célnyelven nincs a forrásnyelvi fogalmat jelölő megnevezés, vagy csak hasonló (de nem azonos) fogalmat jelölő megnevezést találunk. Ekkor a két fogalmi rendszer egyes fogalmai között csak részleges az ekvivalencia, és dönteni kell arról, milyen stratégiát alkalmazunk. Minél nagyobb a hasonlóság, annál inkább alkalmazható honosítás, és minél nagyobb a különbség, annál indokoltabb az idegenítő stratégia alkalmazása. Erre példa a magyar (kontinentális jog szerinti) jogszabályok fordítása angol nyelvre. Az idegenítés ugyanakkor egy újabb döntési helyzetet teremt – immár nem fogalmi, hanem nyelvi szinten –, hiszen az idegenítés több eszközzel is megvalósítható. Minél nagyobb a két nyelv közötti távolság, annál nehezebb az ekvivalenciát a megnevezések szintjén is megteremteni, azaz dönteni arról, hogy az idegenítés mely eszközét (pl. a tükörfordítást vagy a körülírást) alkalmazzuk a fordítás során. A 6.2. alfejezetben mindezt ábrákkal és példákkal is illusztrálom.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave