Biel (2020) szerint az eurolektusokat két erőtér formálja. Egyrészt az EU mint szupranacionális szervezet, a maga igényeivel, követelményeivel, amelynek eredményeként a nyelvek egymás tükörképeiként működnek, és a nyelv számos rétegében összefonódnak. Ezen a szinten a nyelvekre a fordítás van hatással, így a jelenségek egy része is tipikus fordítási jelenségnek (fordításnyelvi sajátosságnak) tekinthető. Másrészt az eurolektusok nem lehetnek önállóak vagy semlegesek, hiszen szükségszerűen a tagállamok (jogi) nyelveiből táplálkoznak. Ezektől nem térhetnek el túlságosan – különösen a mikrostruktúrát tekintve –, mert az már az adott szöveg, jogszabály megértését gátolná. Azt, hogy e két erőtér (az EU vagy a tagállami) közül melyik hat jobban az adott nyelvre, több tényező befolyásolja. Egyrészt a nyelvek közötti távolság: minél közelebb van a tagállam nyelve (a célnyelv) az uniós forrásnyelvhez (általában az angoltól), annál jobban érvényesül az uniós szintű hatás, és jön létre a nyelvben egy hibrid, uniós változat. Másrészt az adott hivatalos nyelv „kora”: a korábban csatlakozott országok nyelvében a francia hatás is jelen van. Harmadrészt az EU-jog és a tagállam jogának egymáshoz való viszonya: a tagállami jogalkotók által preferált technikák az átültetés során, a tagállami jogrendszer típusa, a szövegezési technikák. Végül a két erőtér hatása eltérő lehet attól függően, hogy a nyelvnek mely szintjét vizsgáljuk.