6. A stratégia kifejlődése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kínai politikai vezetés legfontosabb stratégiai dokumentumai a pártkongresszusok jelentései. Ezek részben meghatározzák a politikai irányokat, részben – ha két kongresszus között stratégiai szempontból történik valamilyen jelentékenyebb fejlemény – utólag inkorporálják a menet közben kialakult elképzelést. A környezet mint stratégiai elem először a 2002-es 16. kongresszus dokumentumában jelenik meg. Külön pont szól róla, ami nem teszi jelentőssé az észrevételt, de kétségtelenül ez az első előfordulás. Elég közhelyszerűen ez csak arról szól, hogy javítani kell az ökológiai környezetet és törekedni kell az egészséges ökoszisztémára (Jiang Zemin, 2002). Öt évvel később már egy jóval komplexebb megközelítést látunk, exponálják a globális klíma problémáit. Már túlvagyunk a kiotói jegyzőkönyv kínai aláírásán és a 2006-os tudományos és technológiai terven. A környezeti problémák komplex és proaktív megközelítése a dokumentum szerint szükséges „a kínai nemzet túléléséhez és boldogulásához” (Hu Jintao’s report…, 2007).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2012-ben külön fejezetként jelenik meg a stratégiában az ökológiai előrehaladás elősegítése. Okai között a természeti erőforrások korlátozottsága, a környezet szennyezése és az ökoszisztéma rombolása szerepel. S itt van szó először arról, hogy az ökológiai előrehaladás szempontját az élet minden területén alkalmazni kell. Kína egész „földrajzi terét” fejleszteni kell, s meg kell teremteni, fenn kell tartani az egyensúlyt az emberek, a források és a környezet között. A természeti forrásokat védeni kell. Még nem használják az ökológiai civilizáció kifejezést, holott a fogalom egyes kutatók szerint már 2007 óta használatos volt a kínai diskurzusban (Qin et al., 2024), de annak legtöbb eleme már része az átfogó stratégiának.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

2017-ben, Xi Jinping első beszámolójában már a munka értékelésében is külön pontban szerepelt a téma, s megjelent az „ökológiai civilizáció” fogalma, elsősorban abban az összefüggésben, amit építeni kell (Full text of…, 2017). Nagy előrelépésről beszél az ökológia és a környezetvédelem korábbi mellőzéséhez és elhanyagolásához képest. Kína nemzetközi vezető szerepét hangsúlyozza a globális ökológiai civilizációért zajló erőfeszítésekben. Külön pontként szerepelteti az úgynevezett „új kor” kínai jellegzetességű szocializmusáról szóló „gondolatokban”, ez a fajta szocializmus szándéka szerint Xi Jinping történelmi névjegye, s amely szerepel mind az állam, mind a párt alkotmányában. Ebben már a környezet védelmének holisztikus megközelítéséről beszél, a lehető legszigorúbb védelemről, környezetbarát növekedési modellről és életmódról. Itt emelkedik stratégiai rangra a „Szép Kína kezdeményezés”, amely az ökológiai civilizáció kiépítésének 2030-ig szóló konkrét programja (Qin et al., 2024).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A legutóbbi kongresszusi beszámoló (2022) szokatlanul előkelő helyen beszél az ipari szisztéma modernizációjáról, melyben szó esik a „zöldebb” termelésről is a magas minőségű növekedés részeként (Full text of…, 2022). Kiemeli az új energiákat és a zöld iparágakat. Ezenkívül azonban az egész dokumentumban csak abban a fejezetben kerül elő a környezeti szempont, amely kifejezetten a „zöld fejlődésről” szól, nem állítható, hogy az ökológiai civilizáció gondolata túlzottan penetrálná az egész stratégiát. Igaz, az említett fejezet mintegy visszahatóan érinti a területek széles körét: zöld és alacsony szénfelhasználású gazdaságba való átmenetről beszél, mint amely a magas minőségű fejlődés kulcsa. Ehhez az egész ipari struktúrát, az energiamixet és a közlekedési szektor kompozícióját is át kell alakítani, ahogy a hulladék és az elhasznált anyagok újrafelhasználását is. Erőteljesebbé kell tenni a szennyezés megelőzését és az ellenőrzést.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave