Az ipari térszerkezet vitairatban tárgyalt hosszabb távú stabilitásában, az iparosodás területi egyenlőtlenségeinek újratermelésében, útfüggő mintázatában meghatározó szerepet játszik a külföldi működőtőkére alapozott növekedési modell. A külföldi vállalatok koncentráltabban jelennek meg a térben, mint a hazai szereplők, és kezdettől fogva a kedvezőbb adottságokkal, jelentősebb ipari hagyományokkal rendelkező térségeket preferálják. Utóbbi megállapítás már a privatizációra felkínált állami vagyon területi egyenlőtlenségei kapcsán is megfogalmazódott (Rechnitzer, 1998), de a zöldmezős beruházások telephelyválasztásának magyarázatában is megjelennek olyan telepítő tényezők (pl. képzett munkaerő, hagyományok, infrastruktúra), amelyek ipari előzmények meglétét feltételezik (Barta, 2002; Kiss, 2010; Molnár, Lengyel, 2015). Akad olyan vélemény, amely szerint a külföldi működőtőke-beruházások és a gazdasági növekedés közötti ok-okozati összefüggés valójában fordítva érvényesül: nem a KMT generál gazdasági növekedést, hanem a fejlettebb és hosszabb távon erősebb gazdasági növekedést mutató megyékbe megy a KMT (Gál 2019). Az így létrejövő gyártókapacitások előnyt élveznek a későbbi bővítések során is, míg az újabb ipari szereplők telephelyválasztását – különösen arra hajlamos iparágakban, például az autóiparban – egyre nagyobb mértékben befolyásolják a térbeli koncentrációból fakadó agglomerációs előnyök (Molnár, 2013; Molnár et al., 2020). Mindehhez érdemes még hozzátenni a kiemelkedő beruházások egy-egy vármegye iparának egészét meghatározó léptékét. A központi állam céljai között ugyan megfogalmazódik a térben kiegyensúlyozottabb növekedés, illetve a recentralizációs folyamatok következményeként ennek erősödött is a szerepe az ipari tér formálásában a helyi állammal és nem állami szereplőkkel szemben (Nagy et al., 2021), de a tőkebefektetések maximalizálására törekvés felülírhatja a területi arányossági szempontokat, illetve sok esetben nem elég erős az állam a nagyvállalatok térbeli orientálásához. Ezek a folyamatok együttesen az újraiparosodás jelentős, ugyanakkor hosszabb időtávon is stabil, kumulálódó területi egyenlőtlenségeinek irányába mutatnak.

 

Debrecen térsége ebből a szempontból is érdekes kutatási terepnek kínálkozik: itt az elektromosautó-ipar globális termelési hálózatainak és a helyi gazdaságnak a „stratégiai összekapcsolása” egy vidéki „tudásközpontban” (Lengyel, Varga, 2018; Lengyel, Vas, 2024) történik. A minőségi tényezőkkel is rendelkező lokális környezet kedvező feltételeket teremt a gazdaságfejlesztési törekvések számára. Bár a város ipari karaktere nem igazán meghatározó, a másik két nagy vidéki egyetemvárossal (Szegeddel és Péccsel) összevetve számottevő súlyú, összetett, tudásigényesebb ágazatokat is integráló ipar működik a településen. A helyi egyetem már az újkeletű iparosítás előtt is törekedett a műszaki-technológiai profil erősítésére, melynek csekély hagyományai hátrányt jelentenek a szűkebb képzési kínálatot nyújtó, de határozottabb műszaki profillal rendelkező egyetemekkel (Győr, Miskolc, Veszprém) szemben. Az is nyilvánvaló, hogy a járműipar tradíciói lényegesen gyengébbek Debrecen gazdaságában, mint az észak-dunántúli nagyvárosokban (főként Győrben és Székesfehérváron). A vasúti járműiparon kívül a rendszerváltás előtti időszakból örökölt, majd a Schaeffler-csoport és néhány alkatrészgyártó középvállalat által folytatott gördülőcsapágy-gyártás, valamint a közeli Tégláson működő Hajdúsági Iparművek autóipari divíziója érdemel említést: a legutóbbi időkben is erősen ambicionált buszgyártás projektje zátonyra futni látszik. Debrecen autóipari pozicionálása – különösen a globálisan is új trendnek számító elektromobilitás kontextusában – tehát inkább értékelhető az ipari tradíciókhoz, helyi tudáskészlethez nem kapcsolódó változatosságként. A 2015 után megvalósuló ipari beruházások főként a járműiparhoz és a villamos gépgyártáshoz (akkumulátoripar) kötődnek (11.3. ábra). A lokációs hányados adatok tükrében ezek eddig a legkevésbé reprezentált iparágak közé tartoztak a vármegye gazdasági szerkezetében.

 

A külföldi működőtőke területi beágyazása és a kkv-szektor fejlesztése az iparpolitika területi súlypontjainak változását feltételezi: a nagyipar terein túlmutató dekoncentrált megközelítés felértékeli a többnyire „kiegészítő” újraiparosodás térségeiben elhelyezkedő olyan kis- és középvárosokat, ahol a gyakran hazai tulajdonban álló középvállalatok érdemi tényezők a helyi gazdaságban. Bár az ipari középvállalkozások abszolút száma alapján a nagyvárosi térségek vezetnek (az e téren is kimagasló Budapestet Győr, Debrecen, Kecskemét és Székesfehérvár járása követi), e cégek területi megoszlása egyenletesebb. Míg az ipari nagyvállalatok 62 járásból hiányoztak, addig ipari középvállalkozás csupán egyetlen járásban (Cigánd) nem fordult elő 2023-ban. Ha nemcsak a koncentráció mértékét, hanem a vizsgált szereplők helyi gazdaságon belüli felülreprezentáltságát (legalább 1,50-es lokációs hányados) is figyelembe vesszük, akkor többnyire kis- és középvárosi járások jelennek meg „ipari középvállalkozás-fókuszú” terekként. Ezek a legkülönbözőbb történelmi előzményekkel és fejlődési pályákkal bírnak, eltérő országrészekben találhatók, de többnyire az újraiparosodás kulcstérségeinek közelében helyezkednek el. Akad közöttük a budapesti agglomeráció peremén fekvő (Cegléd, Dabas), markáns bánya- és iparvárosi központtal rendelkező (Ajka, Komló, Várpalota) és több alföldi, egykori mezővárosi (Baja, Hajdúböszörmény, Hódmezővásárhely, Kalocsa, Karcag, Kiskőrös, Mezőtúr, Orosháza) járás is. Az újraiparosodás kulcstérségeiben elhelyezkedő három járás (Jászberény, Komárom, Mosonmagyaróvár) egyben az ipari nagyvállalatok terében is erős pozíciót foglal el. Végül, alig meghaladva az alsó küszöbként meghatározott lokációs hányados értéket, Zalaegerszeg és Nagykanizsa térsége is az ipari középvállalat-fókuszú járások közé került. Ebben egyrészt szerepe lehet a szolgáltatói szektor – más nagy- és középvárosokhoz képest – mérsékeltebb helyi megjelenésének, másrészt Zala vármegye korábban kiemelt, erősen telephelyes ipari karakterének is. Utóbbiból következően ugyanis a helyben működő ipari nagyvállalatok jelentős része nem látszik a székhely szerinti adatok tükrében (11.4. ábra).