Homogén valóság

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar nyelvben a valóság fogalom szervesen kapcsolódik a létigéhez: a van ige val- tőalakjának folyamatos melléknévi igeneve a való. A valóság ezen keresztül a legátfogóbban használható fogalom, ami korántsem a magyar nyelv sajátossága. Parmenidész évezredekkel ezelőtt így fogalmazott:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

II. töredék:
Gyere hát, én elbeszélem, te pedig őrizd meg és vidd tovább szavamat,
miután meghallottad,
melyek a kutatás egyedüli útjai, amelyek ismerethez vezetnek:
az egyik, hogy […] „van”, és lehetetlen, hogy […] „nem van” –
ez Peithó ösvénye, mert az igazság
kísérője –,
a másik, hogy […] „nem van” és szükségszerű, hogy […] „nem van” –
kijelentem, erről az útról egyáltalán nem jön hír,
mert ami „nem van”, nem ismerheted fel (hiszen befejezetlen),
és rá sem mutathatsz.
VI. töredék, 1–2. sor
Kell, hogy a mondható és gondolható létezzék: mert van létezés, semmi pedig nincs. (Mogyoródi 2012)1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A valóság és a kimondhatóság Parmenidésznél pontosan átfedik egymást. Ami van, az kimondható, és fordítva, ami kimondható, az valamilyen formában van. A semmi pedig ennek az ellenpárja: a semmi ki sem mondható, és ami nem mondható ki, az nincs. Olyan szigorúan egyeduralkodó a lét, hogy ténylegesen ellenpár nélküli. A semmiről a semmit sem lehet mondani. A lét teljesen kizárólagos, a tőle eltérőre szavunk sincs. A nemlét kifejezés már struktúrájában parazita jellegű, a „lét” fogalmán élősködik, ami gazdatestként önállóan, a „nem” szócska nélkül is fennáll.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lét abszolút kizárólagossága ugyanakkor a valóság legsajátabb karakterjegyét fenyegeti legmélyebben, a mozgást. Egy homogén modellben minden mozdulatlan és statikus – a világról alkotott hétköznapi tapasztalat azonban korántsem ilyen. A mozgás leírásakor elsőként a létigéhez nyúlunk, primitív formában így fogalmazhatunk: lett valami, ami korábban nem volt – az egyik állapotból, eseményből, helyzetből egy másikba jutunk. A mozgás ebből a szempontból a változás szinonimája: nincs változás anélkül, hogy valami ne mozdulna, és nincs mozgás úgy, hogy valami ne változna. Vajon melyek lesznek a változás, a mozgás magyarázatának elengedhetetlen sarokkövei?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Már a mozgás elemi leírása is túlfeszíti a parmenidészi modellt. Először is, ha lett valami, ami korábban nem volt, akkor azt a valamit a korábbiakban a nemléttel kell jellemezni, ezt viszont a parmenidészi modell kizárja. Felmerülhet a mozgás és a változás egyszerű helyváltoztatásként való értelmezése, azaz úgy lett az illető valami, hogy korábban is volt, csak másutt, más formában. A mozgás eszerint egyszerű helycsere, az elrendeződés változása, a struktúra átalakulása.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A probléma súlypontja így áthelyeződik arra, amit a „lett valami, ami korábban nem volt” mondatban a „valami, ami” kifejezés jelöl. Az egyetemes lét mellett a „valami”, az „egyedi létező” kategóriáját is kezelni kell. Amikor mozgásról, változásról beszélünk, akkor nem az egyetemes lét az, ami megmozdul vagy változik, hiszen a parmenidészi létnek nincs alternatívája. Nincs honnan hova eljutni vagy változni, a létnek nincsen széle, határa, nincs valami más, ami határolná, valami tőle eltérő, amihez képest átalakulna. A mozgást és a változást ily módon a léten belül kell értelmezni, mert ha a lét egészére vonatkoztatjuk, akkor a „nem van” útjára lépünk, ahonnan „egyáltalán nem jön hír”.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amint látható, a „nem van” valamilyen formájának a használata a mozgás és a változás magyarázatakor merült fel. Fentebb úgy tűnt, hogy a helycsere, az elrendeződés változása, a struktúra átalakulása választ nyújthat a „hogyan lett valami, ami korábban nem volt” kérdésre. A változó dolgok nem „lettek”, hanem mindig is voltak, csak másutt, más formában. A mozgást és a változást hordozó egyedi dolgok, mint a mozgás és változás előfeltételei, egy lépéssel korábbra fordítják a „nem van” értelmezésének irányát, nevezetesen a „különbség” fogalmára. A dolgok tételezése ugyanis az elkülönülés elfogadásával jár: akkor beszélhetünk önálló dolgokról, ha meg tudjuk különböztetni őket egymástól. A problémát most a „határ” mibenléte jelenti. Ahol az egyik dolog véget ér, ott kezdődik a tőle különböző – és a kör bezárult. A lét sehol sem ér véget, és sehol sem kezdődik. A parmenidészi felfogás alapgondolata a lét határtalansága. A mozgás és a változás értelmezésének kihívása az egyedi létező lehatárolásának problémájához vezetett, és mindegyik esetben tanácstalanok vagyunk egy olyan modellel a kezünkben, ahol a lét egyeduralkodó és kizárólagos. Hogyan érintkezhet két dolog, ha a lét kizárólagos és homogén? Minek tekinthető a dolog határa, ha nem a végpontjának, de hogyan lehet vége annak, ami szakadatlan? Két követelménynek kell egyidejűleg megfelelni: egyrészt biztosítani kell a lét folytonosságát, azaz el kell kerülni az „abszolút semmi” értelmezhetetlenségének fenyegetését, ugyanakkor fel kell mutatni az egyedi létezők elkülönítési alapját.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave