Pu Songling négy évvel a Ming-dinasztia bukása előtt született a mai Shandong tartományban, Zibóban (淄博), élete tehát a mandzsu Qing-dinasztia (清, 1644–1912) uralma alatt telt, amely a mongol Yuan-kor (元, 1271–1368), azaz majdnem háromszáz év után ismét az idegen megszállás évszázadait hozta el a kínai történelemben. Az új dinasztia megalakulása után, az új korszak kezdetén a kínai írástudók – a Ming-dinasztia hátrahagyott maradványainak tekintve magukat – visszavonultak a hivatali életből, amely sok esetben harcos ellenállást jelentett a részükről az idegen kormányzat intézményes formáival szemben. Az udvar és Shunzhi császár (順治, 1638–1661) részéről véres megtorlásban és egyéb korlátozó intézkedésekben fogalmazódott meg a drasztikus válasz, amely az írástudók szellemi szabadságának korlátozását és szoros ellenőrzés alatt tartását irányozta elő. 1653-ban császári ediktum határozott a songxuének (宋學) nevezett, Song-kori neokonfuciánus hagyományokat és ideológiát erősítő gyakorlat megszilárdításáról, amely minden alternatívnak tekinthető írásmódot és műfajt betiltott, mint amilyen például a xiaoshuo, a népszerű rövid történetek formája. A Song-korból átörökített ideológiai rendszer, amelyet lixuének (理學) vagy daoxuének (道學) is neveztek, a természet és társadalom viszonyában fennálló szoros összefüggésekre alapozta nézeteit, amely befolyása alatt tartotta a morálról alkotott elképzeléseket is, vagyis az erkölcsileg helyesnek ítélt normák egy magasabb rendű igazságból nyerik el létjogosultságukat, ezért azok sérthetetlenek és megkérdőjelezhetetlenek. Ez az ortodoxia a művelt értelmiségi körök részéről már a Ming-kor végén is erőteljes kritikát kapott, a xinxueként (心學) ismert felfogás szerint ugyanis az individuális fejlődés, az egyéni tapasztalatok és intuitív élmények felülírhatják a klasszikusokból nyerhető bölcselet érvényét. Az intézkedés bevezetésével a kormányzat célja a Ming-hívek közéleti tevékenységének, egyéni érdekeket propagáló irodalmi és politikai diskurzusának visszaszorítása, megfojtása volt, amely az előző dinasztia végnapjaiban többnyire a xiaoshuo kedvelt formájában jutott kifejezésre. Bár a 18. században a songxue alapelveit a hanxueként (漢學) ismertté váló irányzat is vitatta, mégis a hivatali vizsgák hivatalos, irányadó ideológiáját továbbra is a songxue határozta meg a dinasztia uralkodásának végéig. Kangxi császár (康熙, 1654–1722) már finomabb hangolással igyekezett követni elődje politikáját, és bár majdnem harminc éven keresztül újabb ediktumokkal törekedett megerősíteni a xiaoshuóval szembeni elutasítást, a konfuciánus elit bizalmát tiszteletbeli címekkel és hivatali pozíciókkal szerette volna visszanyerni, megbízást adott gyűjtemények szerkesztésére, a Ming-dinaszia történetének hivatalos történelemkönyvének megírására, miközben nem titkolt szándékaként építette a bölcs konfuciánus uralkodó image-ét. Pu Songling az 1650-es évek végén fiatal felnőttként még emlékezett a hazájába betörő mandzsu csapatok pusztítására 1647 és 1663 között, és bár a Ming-uralommal szembeni nosztalgia fiatal kora miatt nem érintette meg, a konfuciánus értékrend válságát átérezte, és a késő Ming-kortól kezdve begyűrűző általános társadalmi bizonytalanságot is, amely a korrupció elharapódzásától kezdve az erőszakhullámon át sokféle formában jelentett tehertételt a közember számára. 1658-ban az akkor 18 éves Pu Songling megkapta a lehetőséget, és az állami hivatalnokképző legalsó szintjére léphetett, és ezzel reményt is kapott, hogy egyszer a Qing-kormányzatot szolgálhatja a számára kijelölt, megbecsült pozíció betöltésével. A diák státuszból azonban nem tudott kitörni, sokszori próbálkozása ellenére sem sikerült elérnie a juren (舉人) minősítést, amely hivatali státuszhoz juttathatta volna. Családja anyagi megsegítésére elvállalt egy 8 hónapos magántitkári állást, amelynek keretében délen tett hosszú utazást, de élete nagy részében shandongi gazdag családok alkalmazásában állt házi tanítóként, ahonnan csak hetvenéves korában tudott visszavonulni. Azután írással teltek a napjai, elsősorban a köznyelven megfogalmazott prózatörténetei révén igyekezett üzenetét eljuttatni a művelt elit számára, a társadalmi reformok szükségességét hangsúlyozó írásművei a konfuciánus írástudó társadalmi felelősségvállalása mellett a remény életben tartását is szolgálta, vagyis nem kell elfogadni az adott helyzetet, folyamatosan annak javításáért kell küzdeni és tenni. A lírai önkifejezés megnyilvánulásaként zhiguai, chuanqi és biji történeteket komponált. A köznyelvi és a klasszikus nyelvű mesék forrásai ugyanazok a történetgyűjtemények voltak, amelyekből aztán a műfaji keretektől függően létrehozta a maga válogatásszövegeit. A klasszikus mesék alapját a rendkívüli történetek antológiái szolgáltatták, alkotói személyisége már a kiválasztott mesék jellegében megnyilvánulhatott, ahogyan a korábbi jeles antológiák szerkesztői is sajátos nézőpontjaiknak engedelmeskedtek egy-egy kötet összeállításakor.