Márkus Attila, Czigler Balázs

Neurológia

Bővített, átdolg. kiadás


Az agyi érbetegek diagnosztikája

Stroke esetén agyi képalkotó vizsgálat elvégzése elengedhetetlen, akut stroke esetén haladéktalanul. Ennek oka az, hogy a tünetek alapján lehetetlen biztonsággal eldönteni, hogy ischaemiás vagy vérzéses stroke okozza-e a tüneteket, ezek kezelése pedig lényegesen eltérő. CT-vizsgálat az állományi vérzést azonnal kimutatja, a subarachnoidealis vérzések 90%-át szintén. Ischaemiás stroke esetében az első néhány órában a CT esetleg nem mutat eltérést, azonban a vérzést a fentiek szerint kizárja, így, ha a stroke tünetei fennállnak és nincsen vérzés (illetve más eltérés, mint tumor, trauma, tályog stb.), akkor az ischaemiás stroke diagnózisa egyértelmű. Azonban natív (kontrasztanyag adása nélkül készült) felvételeken is gyakran rögtön ábrázolódik a nagyobb artériákat elzáró thrombus vagy embolus. A vénásan adott kontrasztanyag az ereket kirajzolja, így a nagyobb erek szűkülete, elzáródása láthatóvá válik. A tünetek kialakulása után néhány órával, gyakran korábban is, megjelennek a CT-felvételeken is a korai, ischaemiás károsodásra utaló eltérések. Az MR-vizsgálatok korán kimutatják az ischaemiás károsodást, azonban legtöbbször gyorsabban elvégezhető CT-vizsgálattal is egyértelmű diagnózis adható. MR akkor lehet szükséges, ha kérdéses, hogy kialakult-e már definitív ischaemias károsodás (pl. basilaris thrombosis esetén az agytörzsben), ami egyes beavatkozásokat kizár (ld. később), esetleg olyan ritka esetekben, ha nem sikerül biztosan eldönteni, hogy ischaemia vagy epilepsziás rohamot követő bénulás (Todd-paresis, ld. az epilepsziáknál) okozza a tüneteket. Sinus thrombosis a legtöbbször kimutatható CT-, vagy MR-angiographia segítségével.

Neurológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 055 7

Tankönyvünk második, átdolgozott kiadása több mint egy évtized után jelenik meg. Bár maguk a neurológiai betegségek keveset változtak ez idő alatt, ismereteink róluk jelentősen gyarapodtak, ahogyan számos kórkép esetében a kezelési lehetőségek is. Amellett, hogy igyekszünk követni ezeket a változásokat, az új kiadással célunk még inkább megfelelni azon elvárásoknak, melyeket a könyv olvasóközönsége támaszt.

A könyv elsősorban pszichológia szakos egyetemi hallgatók számára készült, de reményeink szerint a klinikai pszichológia – és persze a neurológia – iránt érdeklődők, illetve az érintett területeken dolgozó más szakemberek (klinikai pszichológusok, neuropszichológusok, gyógytornászok, logopédusok, ápolók), akár neurológiai betegekkel kapcsolatba kerülő orvosok is haszonnal forgathatják majd.

Hivatkozás: https://mersz.hu/markus-czigler-neurologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave