Csatlós Erzsébet

Az Arktisz nemzetközi jogi helyzete


Kutatási együttműködések

Az Arktisz térségére vonatkozóan számos kutatási kooperáció létezik, amelyek közül az egyik legjelentősebb a Nemzetközi Poláris Év (International Polar Year – IPY), amely a Nemzetközi Tudományos Tanácson (International Council for Science – ICSU) és a Meteorológiai Világszervezeten (World Meteorological Organization – WMO) keresztül működik. Tudósok ezrei vehettek részt az elmúlt 50 év egyik legnagyobb kutatóprogramjában, amely az Északi- és a Déli-sarkvidéken 2007 márciusától 2009 márciusáig zajlott, több mint hatvan ország részvételével. Ez volt a negyedik sarkvidék-kutatási program 1882 óta, ám az első, amelyben az ember és a klímaváltozás kapcsolatát is vizsgálták. Jégtörő hajók, műholdak, tengeralattjárók, a helyi lakosok és igen nagy összegek segítik a tudóscsoportokat.871 A Nemzetközi Arktiszi Tudományos Bizottság (International Arctic Science Committee – IASC) 1990-ben alakult, és a tagságát alkotó nemzeti kutatócsoportok révén az összes Arktisszal kapcsolatos tudományterületet lefedi a működésével. Habár nem alapítvány, mégis leginkább tanácsokkal és alaptőkével segíti a kutatásokat.872 Az Arktisz Egyetem (University of Arctic – UArctic) hasonlóképpen egy interdiszciplináris együttműködési hálózat egyetemek és egyéb kutatást végző szervezetek között.873 Kifejezetten egészségügyi érdekeltségű NGO az 1981-ben alapított Sarkvidéki Egészségügyi Nemzetközi Unió (International Union for Circumpolar Health – IUCH),874 a regionális kutatással foglalkozó vezérszervezet pedig az 1991-óta fennálló Kanadai Poláris Bizottság (Canadian Polar Commission).875

Az Arktisz nemzetközi jogi helyzete

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 429 6

A kötet célja az Északi-sarkvidék nemzetközi jogi helyzetének tisztázása abban a kaotikus helyzetben, amelyet a nyersanyagéhes államok vetélkedése és az ezzel összefüggő megválaszolatlan jogi kérdések okoznak a jeges térségben. Vajon az Arktisz – elsősorban vízi – területére ugyanazok a jogi szabályok vonatkoznak, mint a Föld bármely más részére, vagy különleges adottságai speciális rendelkezések, esetleg új jogi kategóriák alkalmazását indokolják? A terület története ugyanis jogi szempontból az általánostól való eltérésre, így jogi bizonytalanságok halmazára épül. A mű a vitatott kérdéseket elemzi, áttekinti és értékeli a térségre vonatkozó jelenlegi parti állami szabályozást, illetőleg nemzetközi kooperációt, és ezek fényében a terület jogi helyzetére vonatkozó megállapítások tételén keresztül mutatja be az Arktisz nemzetközi jogi helyzetét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csatlos-az-arktisz-nemzetkozi-jogi-helyzete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave