Az amerikai szőlőfajok szőlőgyökértetűvel szembeni ellenálló képességének európai felfedezését Laliman francia kutató nevéhez kötik, aki 1869-ben a Beaune-ben tartott kongresszuson felhívja erre a figyelmet [2]. Ezt követően megkezdődik az Észak-Amerikában akkor már termesztésben lévő, úgynevezett direkttermő szőlőfajták behozatala és kipróbálása. Mivel az ezekből a fajtákból – Cunnigham, Norton’s Virginia, Herbemont, Taylor, Clinton, Concord, Jacquez, Vialla, ’York’s Madeira – készült borok minősége nem érte el a Vitis vinifera L. fajtáinak a minőségét, más megoldást kellet találni. A francia kormány Pierre Viala professzor urat támogatta az Egyesült Államokba tervezett útján, melyet az amerikai szőlőfajok jobb megismerése érdekében tett. Ezen az úton T. V. Munson és H. Jaeger amerikai szőlőkutatók és szaporítóanyag-előállítók voltak a segítségére, akiket az európai szőlőkultúra megmentőjének is tartanak. Az Egyesült Államokat végigjárva leírást készített az egyes szőlőfajok termőhelyéről, azok főbb tulajdonságairól, az őket körülvevő élőhelyről. Ezek között a fajták között meg kell említeni a Vitis riparia Michaux, Vitis rupestris Scheele, Vitis berlandieri Planchon, Vitis cinerea Engelmann, Vitis cordifolia Michaux, Vitis labrusca L. fajokat és ezek hibridjeit [3]. Ebben a tanulmányban Viala [3] leírja, hogy a Kanadától Texasig nyúló területek folyóvölgyeiben található V. riparia erős növekedésű, a levelén található filoxéragubacs, a fiatal gyökérvégeken is, de ez a növény fejlődésén nem mutat visszaesést. Magasabb kalciumot tartalmazó területeken a levelek sárgulása figyelhető meg. Többféle virágtípus is megtalálható, az egyedek egymással természetes úton kereszteződhetnek. A Vitis rupestris fajt Tennessee, Missouri és Texas államokban figyelte meg, és jegyezte fel formagazdagságukat. Nagyon erős növekedésűnek és a különböző talajokhoz alkalmazkodóbbnak ítélte a V. ripariánál. Igazából a Cordifolia x Rupestris, valamint a Riparia x Rupestris hibrideket tartaná jobbnak, melyek vesszőit nagyobb mennyiségben hozták Franciaországba. A V. berlandieri fajt elsősorban Texas magas platóin találta, ahol mészkő alapkőzeten, jelentős kalciumot tartalmazó talajokon tenyészett. Kiválónak ítélte a filoxéra levél- és talajlakó alakjával szembeni ellenálló képességét, azonban nehezen gyökeresedőek a vesszői.