A históriás énekek divatja a 16. században volt a legjelentősebb. Minden eddigi forrásfeltárás azt bizonyítja, hogy ha megjelenik később, az is visszavezethető a 16. században keletkezett előzményekre, de néha 15. századi forrásokra utaló elemekre is bukkanhatunk. Éppen ezért különös jelenség, hogy a 18. században históriás éneket, verses vagy prózai históriát lehet találni. Tudjuk, hogy a Mátyás-hagyomány megítélésében fontos szerepe van Görcsöni Ambrus 1570 táján írt Mátyás-históriájának. Már megjelenésekor is megkülönböztetett érdeklődés övezte, és még abban az évszázadban hét változatban vált ismertté. Bár úgy gondoljuk, hogy időszerűsége sokat veszíthetett kétszáz év alatt, mégis a 18. században az aprónyomtatványok között újból négy különböző kiadásra bukkantunk. A ponyvák kiadási körülményeiről keveset tudunk, de annyi biztos, hogy csak a népszerűség indokolta a meg-megújuló kiadásokat. Húsz éven belül három kiadás az ország egymástól távol eső területein azt bizonyítja, hogy nagy volt iránta az érdeklődés. 1745-ben Nagyszombatban adták ki. Itt a jezsuita iskola és az eleven könyvkiadás egyaránt sok egyéb Mátyás-hagyományt is tovább ápolt, főleg kalendáriumok, ponyvák révén. Alig egy évvel később, 1745-ben Kassán ismét napvilágot látott. A nyomdák rivalizálásáról szó sem lehet még ekkor, de a Mátyás király iránt megnőtt érdeklődést jól tükrözi a publikációk szaporodása. Görcsöni versét Bogáti Fazakas tette teljessé, ő javította ki a verselési hibákat. A zsoltárfordító Bogáti által javasolt dallam a históriás éneket előadhatóvá tette. Az ad notam jelzetekből tudjuk, hogy a Mátyás-históriát ott is ismerték, ahol nem jegyezték fel.1 A 17. századi énekek feltárása közvetetten bizonyítja, hogy Görcsöni históriáját akkor is ismerték.