Gombos Katalin

Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere


A jogértelmezési tevékenység jelentősége az Európai Unió Bírósága előtti eljárásokban

A jogalkalmazási tevékenység1 – amely a jog érvényesítését jelenti, ez a jogkövetés mellett a jog érvényesülésének2 másik módja3 – összetett kognitív folyamat, amelyet akár szakaszokra,4 akár műveletekre5 bontunk, annak központi eleme a jogforrás értelmezése. Az uniós bírói fórumok előtt központi szerep jut a jogértelmezési tevékenységnek, és a jogalkalmazás során a tényállás megállapítása a legtöbb nemzeti jogtól eltérő súllyal érvényesül. Az eljárásokban – az eljárások sajátos jellemzői miatt – ritka a Bíróság által lefolytatott bizonyítás, ugyanakkor a felektől a tényállás átfogó és hiteles bemutatása elvárható.6 A jogértelmezési tevékenységnek kiemelt jelentősége van az előzetes döntéshozatali eljárás során, de az egyéb eljárásokban is ez a tevékenység jelenti a bírósági jogalkalmazás központi elemét. A jogértelmezés a tagállami jogokban megszokottaktól eltérő súlyát indokolja, hogy az alapító szerződésekben megfogalmazott célok eléréséhez az egyik legfontosabb eszköz az, hogy a tagállamokban egységesen alkalmazandó uniós jog jöjjön létre.7 Az integráció történetében több olyan előremutató ítélet megfogalmazására került sor, ami túlmutatott a Szerződések vagy a másodlagos jogforrások szó szerinti szövegén, így bizonyos értelemben a Bíróság tevékenységét jogfejlesztőnek is tekinthetjük. A jogértelmezés és a jogfejlesztés fogalmát főként a német jogdogmatikában egymástól élesen elhatárolják.8 Minden eset értelmezésnek tekinthető, amikor a normaszöveg határain belül maradunk, és minden ezen túlmutató vizsgálati módszer már jogfejlesztésnek tekinthető. Az Európai Unió Bírósága a jogértelmezés célját abban látja, hogy annak segítségével lehet a norma lényegét feltárni, ugyanakkor értelmező tevékenysége során bizonyos technikák alkalmazásával túl is lép ezen a lényegfeltáráson.9 Az Európai Unió Bíróságát gyakran éri az a kritika, hogy kvázi jogalkotást – helyesen szólva jogfejlesztést – végez. Valójában az Európai Unió Bíróságának jogfejlesztési feladata azért adódik szükségképpen, mert a Szerződések rendelkezései nem mindig kellően precíz megfogalmazásúak, mondhatni hézagosak, sőt előfordul, hogy a Szerződések bizonyos kérdésekben hallgatnak. Vannak továbbá olyan szerződési rendelkezések, amelyek széles körű mérlegelési lehetőséget teremtenek, ami szükségképpen egyfajta jogfejlesztést eredményez.

Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2020

Nyomtatott megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 928 3

Az Európai Unió sajátos autonóm jogrendszerrel rendelkezik, amely jellemzői alapján elkülönül mind a tagállami, mind pedig a nemzetközi jogtól. Az uniós jog a Bíróság jogértelmező-jogfejlesztő gyakorlata, vagy a szerves jogfejlődés alapján kimunkált doktrínákkal rendelkezik, amelyek részben szokatlanok a belső jogokban, részben eltérő tartalommal használhatók. Az Európai Unió jogának alakításában egyaránt fontos szerepet játszanak a tagállamok és a jogalkotási felhatalmazással felruházott uniós intézmények. A jogalkotás eredményei azok az elsődleges, másodlagos és speciális jogforrások, amelyek ismerete fontos, hiszen mindennapi életünket, jogaink és kötelezettségeink alakulását is befolyásolják.

Az Európai Uniót a jog ereje tartja össze, ezért a sajátosan születő jogforrások érvényesülése szempontjából kiemelkedő jelentősége van az Európai Unió Bírósága által folytatott jogértelmező gyakorlatnak. Az Európai Unió Bírósága összetett feladatot lát el, sokféle eljárási formában biztosítja az uniós polgárok, a tagállamok és az uniós intézmények részére a joghoz jutást. Kiemelkedő jelentőségű az eljárások közül az előzetes döntéshozatali eljárás, ez a tagállami bíróságok és az Európai Unió Bírósága közötti sajátos együttműködés, amelynek célja az uniós jog egységes értelmezésének és érvényesülésének biztosítása.

Az Európai Unió sokféle jogot biztosít közvetlenül a polgárai számára. Az egységes belső piac arra épül, hogy hozzájuthatunk más tagállam termékeihez, az Unión belül szabadon mozoghatunk, vállalhatunk munkát más tagállamban, a diákok széles körben kapnak lehetőséget tanulmányaik más tagállamban történő folytatására. A szakképesítések, diplomák kölcsönös elismerése hozzásegíti a munkavállalókat és vállalkozókat az európai mobilitáshoz. A vállalkozások más tagállamban is nyújthatnak szolgáltatásokat, ott szabadon letelepedhetnek, és a határon átnyúló tőkemozgások útjában álló akadályok is lebontásra kerülnek. A vállalkozások és a fogyasztók érdekeit is szem előtt tartja és védi a gazdasági verseny tisztességes feltételeit rendező szabályozás. Ez a könyv ezekben a témakörökben segíti az tájékozódást.

Hivatkozás: https://mersz.hu/europai-jog-az-europai-unio-jogrendszere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave