Szanyi Miklós, Szunomár Ágnes, Török Ádám (szerk.)

Trendek és töréspontok II.


Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok?

Alternatív növekedési utak keresése a visegrádi országokban1
Sass Magdolna2
1 Az írás egy ETUI számára készített tanulmány (Sass, 2017) átdolgozott, frissített és kiegészített változata. A szöveg a Covid-válság hatásaival nem foglalkozik, mivel annak kezdete előtt zárult le.
2 A szerző a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének igazgatója.

Trendek és töréspontok II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 655 9


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A kötet a Világgazdasági Tudományos Tanács második, 2019/20-as évadában megvitatott világgazdasági elemzéseket tartalmazza. Az évad során olyan érdekes és aktuális világgazdasági jellegű témák kerültek a Tanács elé, amelyek vagy a kelet-közép-európai régióval foglalkoznak, vagy olyan térségek gazdasági helyzetére, kihívásaira koncentrálnak, amelyek az utóbbi időben Magyarországon is a tudományos érdeklődés homlokterébe kerültek. Az előadók és opponensek – tehát a kötet későbbi szerzői – különböző szempontokból dolgozták fel az egyes témákat, így a közgazdasági megközelítések mellett megjelenik a történészi, bölcsészettudományi, sőt az üzleti aspektus is.

A kötet fejezetei a világ különböző régióra, országaira fókuszálnak, mégis van bennük közös vonás: a megkésett, de sikeres iparosodás nem mindig felhőtlen utóéletét tárják fel. Különösen Törökország és Brazília, de váltakozva több közép-európai ország is felzárkózási sikertörténetnek számított az ezredforduló táján, amit a gyors GDP-növekedés mellett az exportszerkezet látványos átalakulása és a globális értékláncokba való sikeres bekapcsolódás fémjelzett. Mindezt azonban növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, környezeti problémák és olykor a politikai instabilitás tünetei kísérték.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanyi-szunomar-torok-trendek-es-torespontok-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave