Boros János

Immanuel Kant

1 Kant alapvetően az ízlésre építi a szép megítélésének képességét. Gadamer rámutat, hogy a harmadik kritikát lelkesen olvasó Schillernél az ítélőerő háttérbe szorul a zsenivel szemben, ami azt is magával vonja, hogy a műalkotás kerül az érdeklődés középpontjába. A zsenifogalom már a 18. században népszerűvé válik, ezért Kant akár régimódinak is tűnhetett. Ám érdeklődése alapvetően nem a műalkotások elemzése vagy középpontba állítása, hanem a transzcendentális szubjektum szerkezete és működésmódja felé irányul. Vö. Gadamer, H.-G., Wahrheit und Methode, 61–62. Igazság és módszer, ford. Bonyhai Gábor, Budapest: Gondolat, 1984, 61. Gadamer fölveti továbbá, hogy az ízlés változik, sőt példaképe az emberi dolgok változékonyságának és az emberi értékek relativitásának. Ezért az esztétika ízlésre való alapozása nem lehet kielégítő. Vö. Gadamer, H. G. op. cit. 63./62. „Wenn etwas, so ist der Geschmack ein Zeugnis für die Wandelbarkeit aller menschlichen Dinge und die Relativität aller menschlichen Werte.” Persze Kant nem az esztétikát mint a műalkotások elméletét vagy elemzésének tudományát alapozza az ízlésre, hanem a szép fogalmát, amelynek a priori elveit az elmében megtalálni vélte. A transzcendentális ízlésnek és kedvérzésnek jelentős strukturális, ismeretmetafizikai és episztemológiai szerepe van, miközben semmi műértelmezési funkciója. Éppen ezért Gadamer javaslata fordított haladási irányt vesz, mint a Kant szándéka szerint való: „Úgy látszik, hogy az ízlés fogalmát alá lehet rendelni a művészet transzcendentális megalapozásának, és ízlésen a művészet zseniális jellege iránti biztos érzéket lehet érteni.” Gadamer, uo. „Es erscheint möglich, den Begriff des Geschmacks der transzendentalen Begründung der Kunst unterzuordnen und unter Geschmack den sicherren Sinn für das Geniale der Kunst zu verstehen.” Az ízlést Kantnál nem lehet semminek alárendelni, ha alárendelési viszonyokban kívánunk gondolkodni, akkor éppen neki alárendelt minden vagy majdnem minden az elmében. Az ízlésben az elme éppen magát érzi, valamennyi kognitív tevékenysége közben. Ezért alárendelhetetlen. A művészet ennek az érzésnek következménye, amennyiben ez az elmén kívüli világban a megfogalmazásra, kifejezésre képes zseni révén műalkotásokban manifesztálódik. Erre lehet művészetelméletet alapozni vagy levezetni (begründen, ableiten), de alárendelni (unterordnen) semmi esetre sem. A szubjektum és az elmeműködés ugyanis semminek sem alárendelhető. Ha van Kantnak fő tétele, akkor ez az.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 740 2

Filozófia

Boros János (Pécs, 1954), a Pécsi Tudományegyetem tanára. Filozófiai tanulmányait Svájcban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban végezte. Alapvető szerepet játszott a pécsi egyetemen a filozófia szak (1992) és a filozófia doktori iskola (2002) létrehozásában. Jelen kötet a tizenharmadik monográfiája, mely bevezetést kíván adni Immanuel Kant (1724–1804) filozófiájába, műveinek olvasásába. „Sapere aude!”, azaz „Legyen bátorságod saját értelmedet használni!” – szólította föl kortársait az újkor legjelentősebb filozófusa, a gondolkodástörténet egyik legnagyobb alakja. Az elmúlt kétszáz évben nyilvánvalóvá vált, hogy Kant jelentőségében és hatásában egyenrangú a rendszeres gondolkodást és a tudományokat megalapozó antik görög filozófusokkal, Szókratésszel, Platónnal és Arisztotelésszel. „Szókratész módszerével, azaz ellenlábasunk tudatlanságának napnál világosabb bizonyításával örök időkre végeztünk az erkölcsöt és a vallást támadó minden ellenvetéssel”, állította a nagy német gondolkodó. Napjainkra egyetlen filozófiai, humántudományi irányzat vagy iskola sem képzelhető el az ő hatása nélkül, sőt agykutatók és neurológusok is egyre nagyobb figyelmet szentelnek írásainak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-immanuel-kant//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero