Gintli Tibor (szerk.)

Magyar irodalom


A másik, az Akadémia kiegészítőjeként létrejött intézmény az 1836-ban megalapított Kisfaludy Társaság volt, amelyet az 1830-ban elhunyt Kisfaludy Károly emlékének ápolására hozott létre egy Kisfaludyhoz személyesen is kötődő fiatal írói kör. Az arisztokrata vezetésű Akadémiával szemben ez a nemzedéki alapú egyesülés inkább polgári egyletnek volt tekinthető, s szemben a tudományos teljesítményeket ösztönző Magyar Tudományos Akadémiával, olyan pályázatokat írt ki, amelyek szépirodalmi művek létrehozását ösztönözték. Így születhetett meg pályaműként Arany János két első verses epikai műve, Az elveszett alkotmány és a Toldi is. Az Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagsága között komoly átfedés volt, a Kisfaludy Társaság szinte az Akadémia előintézményének számított. A Társaság tevékenysége 1848-ban megszakadt, s a szabadságharc bukásával hasonló sors várt rá, mint a Magyar Tudományos Akadémiára: pénzalapja megmaradt, de nyilvános tevékenységet nem folytathatott. Új alapszabályát 1860-ban hagyták csak jóvá, s ezután hívhatták össze azt a közgyűlést, ahol felfrissíthették az időközben elöregedett tagságot. Az ez évi tisztújításon választották igazgatóvá a Pestre felköltözött Arany Jánost, aki ezt a posztot négy évig töltötte be. A társaság legfontosabb feladatának ekkortól a könyvkiadást tartotta – legjelentősebb felfedezettjük így lehetett Madách Imre, akinek nagy műve, Az ember tragédiája a Kisfaludy Társaság illetményköteteként jelent meg (bővebben lásd Kerényi Ferenc 2005: 45–57, 64–68). A Kisfaludy Társaság az irodalom ügyeivel foglalkozó egyesületként a későbbiekben is folyamatosan jelen volt a magyar szellemi életben, de az 1870-es évektől már nem a fiatal írónemzedék fórumaként, s ezért az irodalomba ezután belépő generációk másféle, a Kisfaludy Társaság ellenében elképzelt vagy kialakított formációkban kívántak megszerveződni – így jött létre 1876-ban a Petőfi Társaság.

Magyar irodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 058 949 9

Szerb Antal óta nem jelent meg ilyen alapos, összefoglaló munka a magyar irodalomról. A kötet első írásos emlékeinktől kezdve egészen a kortárs írók munkásságáig végigköveti irodalmi kultúránk folyamatos változásait, s az egyes korszakokat és irányzatokat a legismertebb művészek munkáin keresztül mutatja be. Bár a Magyar irodalom több szerző közös műve, a kötet nem egymástól különálló tanulmányok laza füzére, hanem összefüggő, közérthetően és szakszerűen megírt narrációval vezeti végig az olvasót az irodalom történetén, átfogó képet nyújtva arról, hogyan alakult, formálódott az, amit ma úgy nevezünk: magyar irodalom.

A könyv az Akadémiai kézikönyvek sorozat legújabb tagja; e sorozat célja, hogy magas szakmai színvonalon megírt, ugyanakkor olvasmányos kötetekben foglalja össze egy-egy tudományág eredményeit. Az Akadémiai Kiadó főleg 14-25 éves diákoknak szánja ezeket a könyveket, amelyek hasznos segítséget jelentenek az érettségire vagy vizsgákra készülők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gintli-magyar-irodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave