A másik, az Akadémia kiegészítőjeként létrejött intézmény az 1836-ban megalapított Kisfaludy Társaság volt, amelyet az 1830-ban elhunyt Kisfaludy Károly emlékének ápolására hozott létre egy Kisfaludyhoz személyesen is kötődő fiatal írói kör. Az arisztokrata vezetésű Akadémiával szemben ez a nemzedéki alapú egyesülés inkább polgári egyletnek volt tekinthető, s szemben a tudományos teljesítményeket ösztönző Magyar Tudományos Akadémiával, olyan pályázatokat írt ki, amelyek szépirodalmi művek létrehozását ösztönözték. Így születhetett meg pályaműként Arany János két első verses epikai műve, Az elveszett alkotmány és a Toldi is. Az Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagsága között komoly átfedés volt, a Kisfaludy Társaság szinte az Akadémia előintézményének számított. A Társaság tevékenysége 1848-ban megszakadt, s a szabadságharc bukásával hasonló sors várt rá, mint a Magyar Tudományos Akadémiára: pénzalapja megmaradt, de nyilvános tevékenységet nem folytathatott. Új alapszabályát 1860-ban hagyták csak jóvá, s ezután hívhatták össze azt a közgyűlést, ahol felfrissíthették az időközben elöregedett tagságot. Az ez évi tisztújításon választották igazgatóvá a Pestre felköltözött Arany Jánost, aki ezt a posztot négy évig töltötte be. A társaság legfontosabb feladatának ekkortól a könyvkiadást tartotta – legjelentősebb felfedezettjük így lehetett Madách Imre, akinek nagy műve, Az ember tragédiája a Kisfaludy Társaság illetményköteteként jelent meg (bővebben lásd Kerényi Ferenc 2005: 45–57, 64–68). A Kisfaludy Társaság az irodalom ügyeivel foglalkozó egyesületként a későbbiekben is folyamatosan jelen volt a magyar szellemi életben, de az 1870-es évektől már nem a fiatal írónemzedék fórumaként, s ezért az irodalomba ezután belépő generációk másféle, a Kisfaludy Társaság ellenében elképzelt vagy kialakított formációkban kívántak megszerveződni – így jött létre 1876-ban a Petőfi Társaság.