Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Napóleon

Noha a gazdaságpolitika, illetve a közigazgatás terén a direktórium fontos, előremutató lépéseket tett (pl. új vámrendszer bevezetése), sorsa a sorozatos felkeléseket leverő katonáktól függött. Ezek legtehetségesebb képviselője Bonaparte Napóleon volt, aki 1796–1797-es hadjáratával alapozta meg hírnevét. Tudatos propagandájának eredményeképpen egyre növelte népszerűségét, majd egyiptomi hadjáratát követően 1799. november 9-én államcsínyt hajtott végre.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave