Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Ausztrália és Óceánia

Ausztrália széles tengerparti sávját az emelkedő tengervíz Kr. e. 5000 körül kezdte elönteni, s ekkor elszakadt tőle Új-Guinea és Tasmania. A vízszint Kr. e. 4000 körül stabilizálódott, lényegében a mai szinten. Dél-Ausztrália egyes vidékei a mainál melegebbek és csapadékosabbak voltak (Kr. e. 6000–3000 között), ami lehetővé tette a letelepülést a belső tóvidékeken. A kontinens csaknem 8 millió km2-nyi területén a szubtrópusitól a hűvös mérsékeltig sokféle éghajlati zóna megtalálható, s ezek a különbségek természetesen megjelentek az egyes régiókat lakó embercsoportok kultúrájában is.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave