Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Az együttműködésről általában

Pozitív cél és hatás. A versenytársak közötti, horizontálisnak nevezett megállapodások a felek célja, a megállapodás természete szerint két nagy csoportra oszthatók: az előbbiekben tárgyalt kartellekre, amelyek eredendően versenyellenes célzatúak, illetve az együttműködésekre, melyek célja a jobb, hatékonyabb piaci szereplés elősegítése, így végső soron a verseny erősítése. E megállapodások alapján a részes vállalkozások tevékenységük egy részét integrálják, közösen végzik. Ennek eredményeként, hatásaként vagy új áru jelenik meg a piacon, vagy egy meglevő árut állítanak elő olcsóbban, jobb minőségben, vagy javul az áru értékesítése. A gazdasági hatékonyságot erősítő megállapodásokat minden országban pozitívan értékelik, értve ezalatt azt, hogy a pozitív cél eléréséhez szükséges korlátozásokat megengedik, vagy úgy, hogy a hatékonyságnövelő korlátozásokat összességében, rule of reason alapon nem is tekintik versenykorlátozónak, vagy annak minősítik ugyan, de utána érdemeire tekintettel mentesül a versenykorlátozás a tilalom alól.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave