A büntetőeljárás célja a bűncselekményről, a büntetőjogi felelősségről és a szankció kiszabásáról való döntés. Az elsődleges cél, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét megállapítsák, és vele szemben szankciót alkalmazzanak. Ez csak bizonyítékok alapján történhet. Az ilyen jellegű bizonyítékok beszerzése és a bíróság elé terjesztése a vádló (ügyész, magánvádló, pótmagánvádló) feladata, kötelessége. A megvádolt személy, illetve az érdekében eljáró védő az önvádra kötelezés tilalma alapján erre nem kötelezhető, de az ártatlanság vélelme alapján arra sem, hogy az ártatlanságát bizonyítsa. Az ártatlanság bizonyításából, a bűnösséget alátámasztó bizonyítékok cáfolásából azonban sem a vádlott, sem védője nincsenek kizárva. A bíróságok az angolszász jogrendszerben nem alanyai a bizonyításnak, így abban nem vesznek részt. A kontinentális európai jogrendszerű (francia, német, osztrák, magyar stb.), az inkvizitórius eljárási hagyományokra épülő jogrendszerekben a bíróságok, mint a pártatlanság letéteményesei (tehát egyik fél javára sem elfogultként) hivatalból kötelesek részt venni a büntetőjogi felelősség megállapítása vagy kizárása érdekében folytatott bizonyításban, azonban az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 75. § (1) bek. szerint, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére és megvizsgálására.