Menedzsmentkönyvek

reorderapps

Tisztában vagyunk azzal, pontosan ki a menedzser, illetve mit jelent a menedzsment?

A menedzsmenttudományok egyik neves szakértője, Warren Bennis szerint „a menedzser megfelelően csinálja a dolgokat, a vezető a megfelelő dolgokat csinálja”. Maga a menedzsment pedig a vállalatirányítást foglalja magában, illetve ahogy a Blahó András, Czakó Erzsébet és Poór József által szerkesztett Nemzetközi menedzsment című könyv előszavában olvasható: „a menedzsment a történelem előtti időktől kezdve a sikeres túlélés eszköze, a közösségi kultúra meghatározó eleme – a korszaktól, a vezetettek számától, összetételétől és a környezet sajátosságaitól függetlenül”.

A tudásmenedzsmenttől az ellátásilánc-menedzsmentig

A menedzsment eszközrendszere rendkívül sokszínű, ami lehetővé teszi a vezetők számára, hogy bármely helyzetben megtalálhassák a legmegfelelőbb megoldásokat. Mindez többek között annak köszönhető, hogy a menedzsment integratív tudomány, amely igyekszik beépíteni, összekötni, felhasználni más szak- és tudományterületek módszertanait, eljárásait és eredményeit. „Herbert Simon 1978-as, a gazdasági szervezetekben zajló üzleti döntési folyamatok vizsgálatáért kapott Nobel-díja egyértelműen mutatja, hogy a világ felismerte a menedzsmenttudomány fontosságát, és erősen számít az eredményeire” - olvasható a Blahó András, Czakó Erzsébet és Poór József által szerkesztett Nemzetközi menedzsment című könyvben.

A MeRSZ online okoskönyvtár menedzsmentkönyvek-kínálatában a kommunikációmenedzsmenttől kezdve a sportmenedzsmenten és a szálloda- és vendéglátás-menedzsmenten át a szolgáltatásmenedzsmentig számos részterület kiadványai elérhetők, a kínálatot pedig folyamatosan bővítjük.

Böngéssz a szakkönyvek és a tankönyvek között! A menedzsmentkönyvek olvasása során használd a kényelmi funkciókat, például a gyors keresést, a könyvjelzőket, az egyéni jegyzeteket vagy a hivatkozások gyors beszúrását!


Könyvek

A stratégiai technológiamenedzsment alapjai

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 887 4

DOI: 10.1556/9789634548874

A tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 784 5

DOI: 10.1556/9789630597845

A változásmenedzsment elmélete és gyakorlata

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 738 8

DOI: 10.1556/9789630597388

Bevezetés a társadalmi innovációba

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 999 4

DOI: 10.1556/9789634549994

Coaching alapok és irányzatok

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 761 6

DOI: 10.1556/9789630597616

Döntések a sportban

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 968 9

DOI: 10.1556/9789630599689

Egészségügyi szervezetek menedzsmentje

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 528 6

DOI: 10.1556/9789634545286

Ellátásilánc-menedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 033 5

DOI: 10.1556/9789634540335

Innovációmenedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 885 0

DOI: 10.1556/9789634548850

Innovációs módszertan

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 903 1

DOI: 10.1556/9789634549031

Innováció versus minőségmenedzsment - avagy az oximoron feloldása

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 879 9

DOI: 10.1556/9789634548799

Integritásmenedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 632 0

DOI: 10.1556/9789634546320

Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 017 5

DOI: 10.1556/9789634540175

Leadership – A Values-Work Perspective

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 874 4

DOI: 10.1556/9789634548744

Múzeumi menedzsment és dokumentáció

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 245 2

DOI: 10.1556/9789634542452

Nemzetközi menedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 754 8

DOI: 10.1556/9789630597548

Nemzetközi menedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 652 8

DOI: 10.1556/9789634546528

Operációkutatás

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 869 9

DOI: 10.1556/9789630598699

Projektajánlatok menedzselése

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 886 7

DOI: 10.1556/9789634548867

Projektmenedzsment a K+F+I térben

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 888 1

DOI: 10.1556/9789634548881

Stratégiai és üzleti tervezés

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 878 1

DOI: 10.1556/9789630598781

Szálloda- és vendéglátásmenedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 147 9

DOI: 10.1556/9789634541479

Szervezeti kultúra és interkulturális menedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 146 2

DOI: 10.1556/9789634541462

Szolgáltatási menedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 161 5

DOI: 10.1556/9789634541615

Szolgáltatás menedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 145 5

DOI: 10.1556/9789634541455

Társaságirányítás

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 657 3

DOI: 10.1556/9789634546573

Termelés- és szolgáltatásmenedzsment

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 216 2

DOI: 10.1556/9789634542162

Tizenegy előadás a szervezetek vezetéséről

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 962 7

DOI: 10.1556/9789630599627

Tudásmenedzsment a következő két évtized határán

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 913 0

DOI: 10.1556/9789634549130

Tudománykommunikáció

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 979 6

DOI: 10.1556/9789634549796

Változásvezetés

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 410 4

DOI: 10.1556/9789634544104

Vezetés és szervezés

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 826 2

DOI: 10.1556/9789630598262

Kivonat
fullscreenclose
printsave