Nemeslaki András

Vállalati internetstratégia


A virtuális gazdaságok kialakulása és üzleti modellje

A Füleki-féle csapat meggyőzően támasztja alá, hogy a virtuális játékok piaca jóval több és jelentősebb, mint a gyermekek szórakoztatása. A 2000-es évek közepétől a szórakoztatóiparon belül a filmipar és a zeneipar mellett a harmadik legjelentősebb iparágnak tekinthetjük az online játékipart. A zeneipar bevétele ugyanis 2007-ben körülbelül 10%-kal csökkent, ezzel szemben a játékipar 28,4%-os növekedést produkált, amivel majdnem utolérte a gyengélkedő filmipart, amely mindössze 1,8%-al növekedett 2007-ben. A számítógépes játékipar jelentős része az online játékipar, amely a 2001-es 529 millió dollárról 2006-ra 4,5 milliárd dollárra bővült, éves szinten átlagosan 49,9%-os növekedést produkálva. Előrejelzések szerint, a növekedés ugyan kicsit lassulni fog, de 2011-re a bevételek elérhetik a 12,3 milliárd dollárt, 2012-re akár a 13,1 milliárd dollárt is. Az MMORPG piacot a Füleki-csapat három régióra osztotta, az ázsiaira (47%), az észak-amerikaira (31%) és az európaira (15%), a maradék részesedést a világ többi országa, illetve az Ázsiából kimaradt Japán adja. Az online játékosok száma a 2001-es 91,6 millióról 2007-re 242 millióra nőtt, ami 21,6%-os átlagos növekedésnek felel meg, és az előrejelzések szerint 2011-re elérheti akár a 328 milliót is.

Vállalati internetstratégia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 837 8

A termelési tényezők fogalomköre egyre bővült a közgazdaságtan fejlődése során. Először csak a földet, majd a munkát és a tőkét, a 20. század végétől pedig már az információt is közéjük sorolták. Nemeslaki András könyve meggyőzően bizonyítja, hogy ma már az internet is kulcsfontosságú erőforrás, termelési tényező a gazdaság szereplői számára. Felhívja a figyelmünket arra is, hogy a társadalom egyre inkább aszerint is rétegződik, hogy tagjai miként tudják céljaik szolgálatába állítani az internetet, és hogy az internet használatának képessége már nem csupán életkor szerint alakítja a jövedelmi és szociális pozíciókat.

Török Ádám, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár

A szerző bemutatja azokat az ismereteket, amelyek a technikai rendszerektől a társadalmi rendszerekig, illetve a valós világoktól a virtuális világokig alapvetővé váltak. Mindezek tárgyalása során példák és minták jól elhelyezett kifejtésével vezeti be az olvasót ezen új ismeretek világába.

Szintay István, egyetemi tanár, Miskolci Egyetem

Az infokommunikációs technológiák a közigazgatás több területén is komoly innovációs erőforrást jelentenek. A könyv témakörei így nemcsak az üzleti stratégiai gondolkodásban, hanem a közszolgálat területén dolgozó vezetők számára is nélkülözhetetlenek. Kis Norbert, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapításáért felelős miniszteri biztos, a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeslaki-vallalati-internetstrategia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave