Kína közvetlen tőkekiviteli állományának a főbb partnerei közötti 2006. évi megoszlási viszonyszámait mutatja a 3. táblázat. A külkereskedelmi adatok ismeretében már nem meglepő, hogy az első számú befektetési terület (56%-os részaránnyal) Hongkong volt. Persze itt valószínűleg csak „statisztikailag” landolt a kínai közvetlen tőkekihelyezések egy része, mert – mint erről a szakértők egybehangzóan vélekednek – Kína Hongkongot részben tranzitterületként használja máshová, sőt sokszor a KNK-ba (vissza)menő tőketranzakcióihoz. (Hasonló bizonytalanságot jelent az is, hogy a meglepően magas, 2006-ra már 27%-ot közelítő latin-amerikai és karib-tengeri részarány mögött mintegy kilenctized részben a Kajmán- és a Brit Virginszigetek álltak…) Az USA-ba, az EU-ba és Oroszországba rendre már csak 1,6, 1,5, illetve 1,2 százaléknyi befektetés jutott, bár itt érdekes fejlemény volt az oroszországi kapcsolat szorosabbá válása: az utolsó négy évben 62 millió dollárról 930 millió dollárra nőtt az ideirányult tőkeállomány. Miközben 2006-ra a kínai tőkekihelyezések összértéke világszinten a korábbi 33 milliárdról 75 milliárd dollárra nőtt, India ugyancsak dinamikusan (a 26-szorosára) növelte kínai eredetű tőkefelvételét, de még így is csak 26 millió dolláros értéket ért el. A Hongkong nélkül számított Délkelet-Ázsia együttvéve is csak 3,6 százaléknyit tudott kihasítani a KNK tőkekihelyezéseiből, vagyis alig többet, mint a Kína által csak az utóbbi évtizedben „felfedezett” Afrika. Egyébként érdekes, hogy a délkelet-ázsiai 3,6 százaléknyinak egyharmad részét Dél-Koreában deponálta a KNK, vagyis több mint négyszer annyit, mint Japánban. Bizonyára a fejlettségbeli és a piaci lehetőségekben meglévő különbségek adják meg erre a magyarázatot. Kína dél-kelet-ázsiai „stratégiájának” – a Japánnal és Indiával való vetélkedésnek – azonban mindenképpen része, hogy Kínának igen dinamikusan nőttek itteni befektetései: a 2003. évi 900 millió dollárról 2006-ra 2,8 milliárd dollárra.49