9.3. Nemzetközi kitekintés a képzés–fejlesztés szervezeti gyakorlatának jellemzőire

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A képzés–fejlesztés gyakorlatának empirikus vizsgálatokon alapuló sajátosságaira és területi különbségeire fókuszálva is megvizsgáltuk a 2021-es CRANET-felmérés eredményeit. A harmincnyolc országból származó kitöltések (részletesebben lásd 4.3. alfejezet) alapján készült 9.3. ábrán azt láthatjuk, hogy a magyarországi válaszadók alig fele végzi a személyzet képzését, fejlesztését szisztematikus igényfelmérésre alapozva, miközben globálisan a szervezetek közel kétharmada teszi ezt. Érdekes eredmény, hogy miközben a képzési igény felméréséről beszámolók aránya a volt szocialista országokból (KKE) érkező válaszoknál lényeges eltérést mutat, addig a többi vizsgált országcsoportnál a globális mintáéhoz közel álló gyakorlatot tükröz. Hasonló trend figyelhető meg a kérdőív egy másik kérdésénél is, a képzési programok hatékonyságának szisztematikus értékelésénél: Magyarországon csupán a kitöltők 34%-a végzi ezt a tevékenységet, míg ugyanez a globális mintában 47%, KKE-ban 55%, a KKE nélküli Európában 47%, a nem európai egyéb országokban pedig 45%.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

9.3. ábra. Szisztematikus igényfelmérés-készítés alkalmazása a képzés–fejlesztés megalapozásakor a CRANET 2021 felmérés egyes országcsoportjaiban
Forrás: a szerzők saját szerkesztése
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A képzés hatékonyságának értékelésekor – akik ezt megteszik – globálisan a képzés utáni közvetlen reakció értékelését alkalmazzák a legnagyobb mértékben (33%); ezt követi a képzési–fejlesztési tervben kitűzött célok elérésének vizsgálata (32%), valamint a közvetlen vezetőktől és a munkavállalóktól származó informális visszajelzés (29–29%). Kevésbé jellemző az egy évben egy dolgozóra jutó képzési napok számának vizsgálata (23%), valamint a képzés előtt és után mért munkateljesítmény összehasonlítása (20%). Befektetésmegtérülést csupán a válaszadók 10%-a elemzett, és 7% esetében nem releváns a kérdés. A globális adatokhoz képest Magyarországon a kitöltők 66%-a azt a választ adta, hogy esetében nem értelmezhető a kérdés. Akiknél alkalmaznak ilyen módszert, azoknál a legnagyobb arányban a képzési napok száma alapján (34%), a képzés előtti-utáni munkateljesítmény összehasonlításával (29%) és a képzés utáni reakció értékelésével (26%) ítélték meg. A befektetésmegtérülést és a munkavállalói informális visszajelzést a válaszadók 26%-ánál vizsgálták. Érdekesség, hogy a globális adatokhoz képest Magyarországon kifejezetten alacsony a képzési tervhez megfogalmazott célok elérésének elemzése (13%), valamint a közvetlen vezetőktől kapott informális visszajelzések gyűjtése (12%).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A személyzetfejlesztési funkció fontosságára utaló egyik alapvető mérőszáma, hogy az éves bérköltség hány százalékát fordítják képzésre a válaszadók. Globálisan ez az érték 8,99%, amitől Magyarország jelentősen elmarad: mindössze 5,07%-ot tesz ki ez az arány, miközben KKE-ban 5,85%, Európa többi részén 9,84%, a nem európai országokban pedig 9,72%.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

9.4. ábra. A képzési napok éves átlagos száma a CRANET 2021 felmérésben
Forrás: a szerzők saját szerkesztése
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A képzési napok éves átlagos számát tekintve a magyar szervezetek szintén elmaradnak a nemzetközi trendektől: mindkét alkalmazotti kategóriában hét nap körüli választ láthatunk, míg a nem európai országokban duplája a hazai adatoknak (körülbelül tizenöt nap). Összességében megállapítható, hogy a hazai szervezetek személyzetfejlesztési gyakorlatában még sok potenciál rejlik, hiszen a nemzetközi trendekhez képest nagy szakadék azonosítható.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave