Az európai történelem különös dinamizmusa a Karoling állam 9. századi hanyatlása idején még nem volt észlelhető. A politikai és a kulturális összkép rendkívül nyomorúságosnak tűnt. Nagy Károly utódai 843-ban megállapodtak a Karoling császárság felosztásáról. A királyok hatalmának összeomlása, majd az anarchikus társadalmi viszonyok elharapódzása és a kívülről jövő támadások – viking, szaracén, magyar – jól érzékeltetik a 9–10. század belső gyengeségeit. Erre a korszakra jól alkalmazható a „sötét középkor” fogalma. A politikai szféra dezintegrációja olyan mértéket ért el, ami már veszélyeztette a társadalom alapvető funkcióit. Ennek az időszaknak a gyümölcse volt a „hűbéri társadalom”, azaz a feudalizmus kibontakozása. Az állami keretek szétesése következtében a hatalom a politikai társadalom kezébe csúszott át, amely a hűbéres és a hűbérúr közötti magánjogi természetű kapcsolatok életre hívásával igyekezett elfogadható mértékű rendet teremteni. A hűbéri társadalom túlmutatott a hagyományos törzsi-nemzetségi kötelékek világán, hiszen leginkább személyek közötti szerződéses kapcsolatok együttese volt. Ezért egyes kutatók a modern társadalom felé mutató jegyeit emelik ki. Az ezredfordulón a nyugat-európai államok mindinkább hűbéri kötelékek révén szerveződtek meg. A királyok is, mint legfőbb hűbérurak érvényesítették hatalmukat. A hűbéri társadalom kibontakozása nem vezetett a feudális anarchia megszűnéséhez, sőt számos esetben intézményesítette a zavaros viszonyokat.