4.4.5. Stresszkezelő stratégiák és módszerek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A stresszkezelés legelső lépésének tekinthető talán az úgynevezett proaktív (kb. előrelátó) megküzdés, amikor az egyén még a stresszor tényleges megjelenése előtt lépéseket tesz annak kezelésére. Ennek részeként az egyén törekedhet annak elkerülésére, hogy a megterhelő helyzet egyáltalán bekövetkezzen, de arra is, hogy a stresszor ne teljes egészében fejthesse ki káros hatását. [117] Amennyiben az egyén felismeri, hogy a munkahelyén egy igen megterhelő, feladatokkal teli időszak következik, a munkavégzése vagy az időbeosztása megfelelő és illesztett kezelésével (például mielőbb elvégez bizonyos magánéleti teendőket, hogy azok később ne essenek egybe a munkahelyi feladataival; az időgazdálkodás lehetőségeivel kapcsolatban lásd a 86. kitekintő ablakot) vagy olyan készségeinek fejlesztésével, amelyek kapcsán az egyén bizonyos nehézségeket észlel (például az asszertív kommunikáció fejlesztése a munkatársakkal való munkamegosztás érdekében), számos stresszhelyzet elkerülhetővé, illetőleg mérsékelhetővé válhat. Ennek feltétele a stresszor elővételezése (hangsúlyozva természetesen annak potenciális és elkerülendő veszélyét, hogy az egyén olyan esemény vagy helyzet elővételezése miatt is stresszt él át, amely végül be sem következik), majd pedig a stresszor jellemzői és az elérhető megküzdő erőforrások mentén a megfelelő stresszkezelési mód kiválasztása és annak alkalmazása.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

86.
Időmenedzsment
 
A rendelkezésre álló idő (akár napi, akár nagyobb időtávok szintjén) beosztása és a vele való gazdálkodás a legtöbb ember számára nehézséget jelent, azonban enélkül az állandó időnyomás érzése („sehova nem érek oda”, „képtelen vagyok elvégezni időben a feladataimat” stb.) egy jelentős stresszforrásként jelenik meg. A hatékony időgazdálkodásnak számos technikája van, és az egyéntől függ, hogy mi válhat be. Néhány általános módszert azonban érdemes áttekinteni.
  • Gondolja végig esténként a másnap önre váró feladatokat! Gondolja végig, melyiket kell mindenképpen elvégeznie (fontos), és melyiket kell mielőbb elvégeznie (sürgős). Ezután rangsorolja a feladatait, kezdve azokkal, amelyek sürgősek és fontosak is, folytatva a fontosakkal, de nem sürgősekkel, majd a többivel, ha végzett a korábbiakkal! (Ez az úgynevezett Eisenhower-módszer. [118])
  • Sokat segít, ha mindent leír, ami elintézésre, megoldásra, elvégzésre váró feladat vagy program, és akár fontosság szerint rangsorolja is azokat! Ez megelőzi, hogy elfelejtsen egy tennivalót, ugyanakkor nem is terheli a gondolatait feladatainak fejben tartása.
  • Ha listája van a teendőiről, pipálja vagy húzza ki sorban azokat, amikor elvégzi őket. Ez nemcsak segít rendszerezni a még elvégzésre váró feladatokat, de meg is erősíti a haladását, így jelentve motivációt a tennivalók folytatásához.
  • Sokak szerint hasznos az úgynevezett kétperces technika. Ennek lényege, hogy ha valamit két perc alatt el lehet végezni, akkor azt csinálja meg azonnal, ne halogassa. Két perc nem fogja keresztülhúzni a napját, de segít elkerülni a halogatást, és egyel kevesebb feladat vár majd ezután elvégzésre.
  • Gondolja végig a nap elején, hogy milyen sorrendben lenne a leghatékonyabb elvégezni az aznapi feladatokat! Gondolja végig, hogy mennyi idő szükséges egy-egy feladat elvégzéséhez, el kell-e hozzá valahova menni, összevonható-e más feladattal stb. Gondolja végig, hogy milyen struktúra szerint és milyen sorrendben tudna minél kevesebb idő alatt minél több mindent elvégezni (például munkából hazafelé jövet bevásárol pénteken, így szombaton nem lesz szükség arra, hogy összekészüljön, elmenjen boltba stb.).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hasonló, ám részben eltérő formája a stresszor megjelenése előtt alkalmazott megküzdésnek az úgynevezett anticipátoros (elővételezett) megküzdés, amikor a személy úgy tesz előzetes stresszkezelő lépéseket, hogy adott stresszor bekövetkezése nem biztos, de igen valószínű. Ez esetben is szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben az egyén nem egy előrelátható és biztosan megjelenő stresszorra készül fel ily módon, hanem a megnövekedett érzékenysége nyomán potenciális fenyegetésnek/kihívásnak címkézi helyzetek széles sorát, az valójában az elővételezett megküzdés adaptív értéke nélkül csak felesleges és alaptalan szorongást és készenléti állapotot vált ki a személyben. [119]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

87.
A megküzdés lépései – mit tegyünk?
 
A megküzdés a stresszhelyzet kezelésére irányuló törekvés. Az egyén stresszhelyzetnek élhet meg bármely szituációt, amit úgy értékel, hogy meghaladja aktuális erőforrásait. Ezt általában a pszichénk is jelzi: aggodalmaskodó gondolatokkal, nyugtalansággal, a szorongás szubjektív érzésével és testi tüneteivel. Mit tehetünk ilyenkor?
  1. Fontos felismerni és tudatosítani a megterhelő helyzetet! „Mi a nyugtalanságom oka?” Ha erre nem tudunk azonnal válaszolni: „Mióta vagyok nyugtalan? Mi történt velem akkor? Mire gondoltam éppen?”
  2. A stresszor értékelése I. „Befolyásolja az életem, a céljaim ez a helyzet/körülmény?” A válasz valószínűleg „igen” lesz, hiszen egy minket nem érintő, számunkra semleges jelentésű esemény valószínűleg a stresszreakciót sem indítja el. A stresszor további értékelése is fontos. „Biztos, hogy jól látom a helyzetet? Megvizsgáltam a pozitív és a negatív oldalát is? Vajon egy másik ember is így értékelné ezt a helyzetet?” Ha a válasz igen, és a stresszor további megküzdést igényel, akkor… →
  3. A stresszor értékelése II. „Módomban áll befolyásolni a helyzetet?” Ha az egyén úgy értékeli, hogy a helyzet kívül áll a kontrollján, és nem tudja azt megváltoztatni, az érzelmi reakcióinak számbavétele következik. „Mit érzek? Miért hat rám így ez a helyzet? Mi az, ami most végbemegy bennem?”
  4. A saját erőforrások értékelése I. Amennyiben az egyén kontrollálhatónak észleli a helyzetet, a probléma megoldása kerül a fókuszba. „Mi a célom a helyzettel? Mit szeretnék változtatni rajta? Milyen lépések vezetnek ehhez? Mit kell tennem? Hogy teljesíthetem e lépéseket?”
  5. A saját erőforrások értékelése II. Ha a helyzetet befolyásolhatatlannak érzi az egyén, az érzelmi válaszok szabályozása a feladat. Attól függően, hogy az egyén mit érez aktuálisan (lásd 3. pont), ez több módon történhet. „Mi segítene, hogy megnyugodjak, jobb kedvem legyen? Máskor, amikor így éreztem, mitől nyugodtam meg? Milyen gondolat segített egy hasonló helyzetben?”
  6. A megküzdés értékelése. Ha a helyzet vagy az arra adott pszichés reakciók a kívánt irányba elmozdultak, akár megoldódtak, a megküzdés sikeresnek tekinthető. Amennyiben nem, a folyamat újrakezdése következhet. Fontos, hogy bizonyos stresszhelyzetek hosszú távon is fennállhatnak, és az is előfordulhat, hogy az egyén maga (akár a család, barátok segítségét is kérve) aktuálisan nem tud megküzdeni vele (sem a problémát magát, sem a kiváltott érzelmeket tekintve). Ekkor javasolt megfontolni szakember (pszichológus vagy pszichiáter) segítségének igénybevételét is.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Általánosságban egy stresszhelyzettel találkozva az egyén előtt két választás nyílik: megváltoztatja a helyzetet vagy – amennyiben ez nem lehetséges – megváltoztatja azt, ahogy ő értékeli a helyzetet, illetőleg mérsékli, módosítja a stresszhelyzet rá gyakorolt hatását (lásd a 87. kitekintő ablakot). E felosztás más megközelítések szerint legjobban a problémafókuszú, illetve az érzelemfókuszú megküzdési módok csoportosítással ragadható meg, attól függően, hogy lehetővé teszik-e a stresszor, a problémahelyzet vagy annak bizonyos aspektusainak megváltoztatását, vagy sem; utóbbi esetben főképp a stresszválasz, illetőleg a stressz egyénre gyakorolt hatásának és következményeinek mérséklése válik lehetővé (noha ezek a stratégiák sokszor sem az elméleti megfontolások, sem a gyakorlati megvalósulás szintjén nem vagy alig választhatók el egymástól).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A stresszkezelő/megküzdési stratégiák egy része a problémára való fókuszáláshoz kapcsolódik, az azzal való megküzdést segítheti elő: [51, 120]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • Az aktív megküzdés a konkrét és fókuszált lépések megtételét jelenti, amelyek a helyzet megváltoztatásához szükségesek (például gyógyszerszedés, időpontkérés kivizsgálásra stb.). Az aktív megküzdés a problémamegoldás koncepciójával rokonítható, amelynek lépéseit és módjait fentebb már kibontottuk (lásd a VI.4.1.2. fejezetet).
  • A tervezés, amely során az egyén végiggondolja, hogy milyen lépések és milyen cselekvések segíthetnék a helyzettel való megküzdést (például az ételek elkészítéséhez szükséges lépések – bevásárlás, főzés stb. – megtervezése).
  • A konfrontáció olyankor válhat szükségessé, amikor egy kapcsolati helyzethez kötődik a stresszor, és az egyénnek saját nézőpontjának és igényeinek kifejezése, valamint a mások viselkedésének megváltoztatására tett törekvés jelentheti a megküzdést (például annak kifejezése, hogy adott helyzetben nem tudja vállalni adott feladatot; az asszertív, önérvényesítő kommunikáció koncepciójáról az alábbiakban részletesen is szó esik).
  • A versengő aktivitások elnyomása akkor lehet fontos, ha az egyént egyéb tevékenységei, gondolatai, feladatai megzavarják, elterelik a problémával való foglalkozásban (például munkahelyei feladatainak átadása egy kollégának, hogy az egyén részt vehessen a kezelésén).
  • A visszafogottság hasznos lehet, ha egy másik időpont vagy élethelyzet alkalmasabb lehet a problémamegoldó cselekvésre, ekkor a várakozás lehet a legjobb megoldás (például az étrendi szokások egészségesebbé formálásával megvárni az év végi ünnepek végét, a siker nagyobb valószínűsége reményében).
  • A társas segítség keresése az egyén számára elérhető személyek tényleges, gyakorlati segítségének igénybevételét, akár a tőlük jövő információ keresését jelenti, amennyiben az hozzásegíthet a problémahelyzet kezeléséhez (például fuvar kérése a kórházba, információszerzés a betegtársaktól stb.). [51, 120]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Korábban már szó esett arról, hogy a stresszor kontrollálhatóságának észlelése jelentősen befolyásolja a stresszválasz jellemzőit és intenzitását is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ahogy az egész stresszfolyamatban, úgy a kontroll észlelése kapcsán is jelentős szerep jut az egyéni kiértékelésnek és aktivitásának. Az erre fókuszáló tanulmányok [121] a kontroll négy típusát különböztetik meg, viselkedéses, kognitív, döntési és információs kontrollról beszélve. A viselkedéses kontroll arra vonatkozik, hogy a személynek lehetősége van választani különböző viselkedéses alternatívák között (például teljes kiőrlésű kekszet vásárol csokoládé helyett, elmegy sétálni tévénézés helyett, vagy a dohányzásról való leszokás során rágózni kezd, amikor fellép a cigaretta utáni sóvárgás stb.). A kognitív kontroll gyakorlásával a személy megválaszthatja, hogy adott helyzetet hogyan értékel (például fenyegetésnek vagy kihívásnak), ahogy azt is, hogy egy potenciálisan stresszkeltő szituációban a helyzet mely aspektusára fókuszál (például egy PTCA-beavatkozás során a figyelmét a katasztrofizáló, pesszimista gondolatairól a monitorra fókuszálja, és figyelemmel követi az érfestő folyadék útját az érrendszerén keresztül, vagy a híradások kapcsán a pozitív, reménykeltő hírekre fókuszál stb.). A döntési kontroll arra utal, hogy az egyénnek lehetősége van az adott helyzetben választani a lehetőségek vagy a megküzdési módok közül (például a kezelőorvosával egyeztetve közösen kiválasztani a számára legoptimálisabb kezelést). Végezetül az információs kontroll arra utal, hogy egy olyan helyzetben, ahol az egyén számára még hiányosak az információk (például egy műtéti eljárás lépéseiről, hatásáról), lehetősége van egy tanulási, információszerzési folyamat során ismereteket gyűjteni (például orvostól, betegtársaktól, megbízható kiadványokból). [121]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

88.
A „kontrollálhatatlan” helyzetek kontrollja
 
Noha bizonyos helyzetek és körülmények megváltoztathatatlannak tűnhetnek, érdemes végiggondolni, hogy valóban nincs-e lehetőség a helyzet egyes aspektusainak kontrollálására.
Talán egy frusztráló, kellemetlen, akár dühítő szituációban ragadva úgy tűnhet, az egyén tehetetlen. De ekkor is megválasztható, hogy az egyén a helyzetnek mely aspektusára figyel (döntési és kognitív kontroll). Egy közlekedési dugóban például idegeskedhetünk a tehetetlenség miatt, és dönthetünk úgy is, hogy hangoskönyvet vagy klasszikus zenét hallgatva megpróbálunk valami jót kihozni a helyzetből. Amikor annyi a teendők, hogy úgy tűnik, a végére sem érhetünk, a tevékenységet bénító frusztráltság, akár ingerültség érzése helyett dönthetünk úgy, hogy kilépünk a helyzetből (például egy kávé mellett 5 percre kiülünk a teraszra), és végiggondoljuk, mely feladataink a fontosak vagy sürgősek (döntési, viselkedéses és kognitív kontroll).
Amikor azt érezzük, hogy egy helyzet kezelése lehetetlen, mert nem is igazán értjük, miről van szó, a megfelelő információk megszerzésével ezen könnyedén változtathatunk. Valószínű, hogy ezek a megszerzett információk a későbbi megküzdés alapját fogják szolgáltatni, ezáltal segítve a helyzet kezelését (információs kontroll).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Noha természetesen vannak helyzetek, ahol objektív szempontokból nézve valóban úgy tűnik, az egyénnek nincs kontrollja (ahogy erről már sokszor szó esett, például a koszorúér-betegség mint krónikus betegség diagnózisa és gyógyíthatósága egy kontrollálhatatlan stresszor), ám e koncepció és a kontroll típusainak megkülönböztetése épp arra hívja fel a figyelmet, hogy valamilyen kontroll a helyzetek nagy részében gyakorolható, amennyiben az egyén végiggondolja ennek lehetőségeit (lásd a 88. kitekintő ablakot).
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave