Őry Tamás

A nemzetközi adóügyi együttműködés szabályozási keretei és gyakorlata


Az amerikai megoldás – a FATCA

Az adókikerülés eredményeként jelentkező bevételkiesés a 2000-es évek végén is komoly gondot jelentett az USA költségvetése számára. A helyzetet súlyosbította a multinacionális vállalatok mobilitásának fokozódása, amely egyre inkább lehetővé tette, hogy e vállalatok kivonják jövedelmüket az amerikai adókötelezettség alól. A helyzeten sem az amerikai adóhatóság ellenőrzési tevékenységének fokozása, sem az egyes államokra, joghatóságokra gyakorolt politikai nyomás sem volt képes változtatni. [Az USA 2001-ben bevezette az ún. „minősített közvetítői (Qualified Intermediary) megállapodásokat (QI Megállapodás), melyek alapján a külföldi pénzügyi intézmények kötelezettséget vállalhattak arra, hogy amerikai ügyfeleiket beazonosítják, és ezen ügyfelek USA-ból származó jövedelmeire (osztalék, kamat, értékesítésből származó bruttó bevétel stb.) 30%-os forrásadót alkalmaznak. A QI Megállapodást aláíró külföldi pénzügyi intézményeknek cserében nem kellett felfedniük amerikai ügyfeleik személyét.] Ezért az amerikai kongresszus 2010-ben elfogadta a külföldi számlák adómegfeleléséről szóló törvényt [Foreign Account Taxpayer Compliance Act (a továbbiakban: FATCA)], amely alapján a külföldi pénzügyi intézmények [Foreign Financial Institution (a továbbiakban: FFI)] azonosítják az USA illetőségű, valamint a jelentős nem-USA tulajdonossal rendelkező nem-USA illetőségű számlatulajdonosokat is, és számlájukról adatot szolgáltatnak az amerikai adóhatóságnak [Internal Revenue Service (a továbbiakban: IRS)]. A részt vevő FFI-k a jogszabályoknak nem megfelelő számlatulajdonosok bizonyos kifizetéseire 30%-os forrásadót alkalmaznak. Ez a szabályozás alapvető hatást gyakorolt a nemzetközi adóügyi együttműködés, különösen az automatikus információcsere világméretű elterjedésének.

A nemzetközi adóügyi együttműködés szabályozási keretei és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2022

Nyomtatott megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 083 7

Az ipar és a kereskedelem világméretű fejlődését kísérő nemzetközi kettős adóztatás és az ellene történő fellépés az adózók adóügyi helyzetét tisztázni szándékozó nemzetközi adóügyi együttműködés kialakulásához vezetett. Mivel az államok csak a saját joghatóságuk területén érvényesíthetik adóztatási jogukat, a más állam adóztatási jogát is érintő adóügyi problémák, konfliktusok megoldásának leghatékonyabb eszközeit a két- vagy többoldalú nemzetközi adóegyezmények és az azokban meghatározott együttműködési szabályok jelentik.

A könyv célja, hogy bemutassa a nemzetközi adóügyi együttműködés fogalmi alapjait, az együttműködés történeti fejlődését és a legjelentősebb nemzetközi modellszabályokat. Kiemelt hangsúlyt helyez a magyar adószabályozás szempontjából legjelentősebb európai uniós szabályozási keretekre, és hasznos ismereteket ad át nemcsak az adózással foglalkozó szűkebb szakmai közönségnek, hanem a gyakorlatban tevékenykedő jogászok, valamint a téma iránt érdeklődő joghallgatók és más felsőoktatási intézmények hallgatói számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/a-nemzetkozi-adougyi-egyuttmukodes-szabalyozasi-keretei-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave