Az adókikerülés eredményeként jelentkező bevételkiesés a 2000-es évek végén is komoly gondot jelentett az USA költségvetése számára. A helyzetet súlyosbította a multinacionális vállalatok mobilitásának fokozódása, amely egyre inkább lehetővé tette, hogy e vállalatok kivonják jövedelmüket az amerikai adókötelezettség alól. A helyzeten sem az amerikai adóhatóság ellenőrzési tevékenységének fokozása, sem az egyes államokra, joghatóságokra gyakorolt politikai nyomás sem volt képes változtatni. [Az USA 2001-ben bevezette az ún. „minősített közvetítői (Qualified Intermediary) megállapodásokat (QI Megállapodás), melyek alapján a külföldi pénzügyi intézmények kötelezettséget vállalhattak arra, hogy amerikai ügyfeleiket beazonosítják, és ezen ügyfelek USA-ból származó jövedelmeire (osztalék, kamat, értékesítésből származó bruttó bevétel stb.) 30%-os forrásadót alkalmaznak. A QI Megállapodást aláíró külföldi pénzügyi intézményeknek cserében nem kellett felfedniük amerikai ügyfeleik személyét.] Ezért az amerikai kongresszus 2010-ben elfogadta a külföldi számlák adómegfeleléséről szóló törvényt [Foreign Account Taxpayer Compliance Act (a továbbiakban: FATCA)], amely alapján a külföldi pénzügyi intézmények [Foreign Financial Institution (a továbbiakban: FFI)] azonosítják az USA illetőségű, valamint a jelentős nem-USA tulajdonossal rendelkező nem-USA illetőségű számlatulajdonosokat is, és számlájukról adatot szolgáltatnak az amerikai adóhatóságnak [Internal Revenue Service (a továbbiakban: IRS)]. A részt vevő FFI-k a jogszabályoknak nem megfelelő számlatulajdonosok bizonyos kifizetéseire 30%-os forrásadót alkalmaznak. Ez a szabályozás alapvető hatást gyakorolt a nemzetközi adóügyi együttműködés, különösen az automatikus információcsere világméretű elterjedésének.