Pál Lajos, Petrovics Zoltán (szerk.)

Visegrád 19.0

A XIX. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai


Tudnivalók keresethalmazat esetén

A Pp. jelentős újítása a korábbi törvényhez képest, hogy a keresetlevelet – legalábbis a perindítási szakban feltétlenül – egységesen kell kezelni akkor is, ha abban személyi vagy tárgyi értelemben több kereset, azaz keresethalmazat található.1 Ez azt jelenti, hogy ha a halmazatban érvényesített keresetek közül akár egyetlen vonatkozásában is visszautasításnak van helye – a szükséges hiánypótlást követően –, az egész keresetlevél visszautasítandó; ugyanígy hatáskör és illetékesség hiányában sincs helye egy-egy, halmazatban érvényesített kereset vonatkozásában a keresetlevél részbeni áttételének vagy visszautasításának [Pp. 176. § (1) bekezdés b) pont, (2) bekezdés c) pont, (3) bekezdés].2 Munkaügyi peres keresetlevelekben gyakori hiba, hogy olyan igényt is érvényesítenek, amelynek lazább kapcsolódásuk van munkaügyi igényekhez, de nem bírósági hatáskörbe tartoznak, így adhéziós (munkaügyi perhez kapcsolt) keresetként [Pp. 508. § (5) bekezdés] sem bírálhatók el munkaügyi perben. Például a munkavállaló kéri, hogy a bíróság kötelezze a munkáltatót a munkaviszony utólagos bejelentésére, közterhek megfizetésére. Ha az erre vonatkozó keresetet a felperes nem hagyja el hiánypótlási felhívást követően sem, az egész keresetlevél visszautasítandó. Ugyanez a helyzet, ha az egyik keresetben elmulasztott keresetindítási határidőhöz kötött igényt (Mt. 287. §) érvényesítenek.

Visegrád 19.0

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 111 7

A XIX. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadások szerkesztett, írásos változatát tartalmazó konferenciakötetet haszonnal olvashatják, akik esetleg nem tudtak részt venni a konferencián.

A tanulmánykötetben munkajogi területen dolgozó előadók gondolatait ismerhetik meg, a kiadvány 17 tudományos értékű tanulmányt tartalmaz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/visegrad-190//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave