Pál Lajos, Petrovics Zoltán (szerk.)

Visegrád 19.0

A XIX. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai


A Kúria joggyakorlata

A Kúria három felülvizsgálati kérelem ügyében már határozott, és egységesen megváltoztatta a jogerős ítéleteket, elutasítva azt a jogértelmezést, hogy az Mth. 11. § (1) bekezdése kiterjedne az Mt. hatálybalépése után köztulajdonba került munkáltatókra. A Kúria vizsgálatát lényegében egyetlen szempontra szorította: arra a tételes jogi kérdésre, hogy az Mth. 11. § (1) bekezdése kiterjed-e az Mt. hatálybalépése után köztulajdonba kerülő munkáltatókra vagy sem. Az egyértelmű állásfoglalás szerint az Mt. 205. §-a a köztulajdonban lévő munkáltatókra vonatkozó különös szabályokat tartalmazza, így személyi hatálya is csak ezekre a munkáltatókra terjedhet ki. Ebből következően az Mth. 11. § (1) bekezdése mint átmeneti szabály csak az Mt. hatálybalépésekor már létrejött jogviszonyokat érintheti, azokra vonatkozóan állapíthat meg eltérést az Mth. 2. § (1) bekezdése szerinti fő szabálytól.1

Visegrád 19.0

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 111 7

A XIX. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadások szerkesztett, írásos változatát tartalmazó konferenciakötetet haszonnal olvashatják, akik esetleg nem tudtak részt venni a konferencián.

A tanulmánykötetben munkajogi területen dolgozó előadók gondolatait ismerhetik meg, a kiadvány 17 tudományos értékű tanulmányt tartalmaz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/visegrad-190//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave