A kollektív szerződéskötés lehetőségét számos olyan nemzetközi egyezmény deklarálja, amelyben Magyarország is részes állam. Jelentőségénél fogva ezek közül kiemelkednek az egyetemes nemzetközi egyezmények, így például a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amelynek 8. cikke tartalmazza a koalíciós szabadság jogát.1 Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) szakosodott szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet2 (a továbbiakban: ILO) egyezményei ugyancsak kiemelkedő jelentőségű – törvénnyel kihirdetett – nemzetközi dokumentumok, amelyek közül az ILO 87. és 98. számú egyezményei,3 továbbá a kollektív tárgyalások előmozdításáról szóló 1981. évi 154. ILO Egyezmény szól a koalíciós szabadságról.4 Az európai alapjogi dokumentumok közül elsőként az Emberi Jogok Európai Egyezményét (a továbbiakban: EJEE) kell megemlíteni, melynek 11. – „Egyesülés szabadsága” címet viselő – cikke tér ki a szakszervezetek alapításának és az azokhoz való csatlakozásnak a jogára. Említésre érdemes továbbá az Európai Szociális Karta 5. cikke, amely a koalíciós szabadságot „szervezkedéshez való jog” címszó alatt deklarálja, 6. cikke pedig a kollektív alkuhoz való jogot rögzíti. Az Alapjogi Karta ugyancsak „A gyülekezés és az egyesülés szabadsága” cím alatt tárgyalja a szakszervezet-alakítás szabadságát, és önállóan a kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jogot.5 Általánosságban elmondható, hogy a kollektív alku magában foglalja, hogy a munkavállalói és a munkáltatói szervezetek a foglalkoztatás munkajogi és gazdasági feltételeit egymás között szabadon, megállapodásaik útján szabályozhassák.