Andor Ágnes, Lakatos László Péter

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek


A szerződés létrejötte

A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződés létrejöttéhez a feleknek legalább a lényeges kérdésekben kell megállapodniuk. Hogy mi minősül lényeges kérdésnek, azt az adott helyzet körülményei szerint kell megítélni, de általában lényeges kérdés a szerződő felek személyének meghatározása, a szerződés célja és tárgya, valamint az ellenérték meghatározása (bár ez utóbbira a Ptk. tartalmaz kiegészítő szabályt86). A feleknek szintén meg kell állapodniuk azokban a kérdésekben, amelyet az egyik fél lényegesnek minősít. Ennek feltétele az, hogy a fél egyértelműen jutassa kifejezésre, hogy ha az adott kérdésben nem sikerül megállapodni, akkor a szerződést nem kívánja megkötni. Ha a szerződéses félnek titkos elvárásai, fenntartásai vannak a szerződéssel kapcsolatban, ám azokat a másik féllel nem közli, azokra utólagosan nem hivatkozhat. A szerződés tehát a kifejezett akarat szerinti tartalommal jön létre.

Kiskönyv az új Polgári Törvénykönyvről gazdasági szakembereknek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2014

ISBN: 978 963 295 850 7

Hosszas előkészítő munkát követően 2014. március 15-én hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, azaz a 2013. évi V. törvény. Az új Ptk. a magánjogi jogviszonyok alapvető törvénye, és átfogó kódexként szabályozza a természetes és jogi személyek személyi és vagyoni jogviszonyait. Az új Polgári Törvénykönyv jelentős változásokat hoz a gazdálkodók életében,amelyekre célszerű időben és megfelelően felkészülni. A Kiskönyv az új Ptk.-ról gazdasági szakembereknek című kiadvány a gazdálkodókat érintő két legfontosabb területet, a társasági jog és a szerződési jog alapvető szabályait foglalja össze. A gazdálkodóknak egy rövidebb átmeneti, átállási időszakot követően az új Ptk. szerint kell működniük, illetve a 2014. március 15-e után kötött szerződésekre is az új polgári jogi szabályozást kell alkalmazni. Ajánljuk a kiadványt mindazon cégvezetőknek, könyvelőknek, könyvvizsgálóknak és más gazdasági szakembereknek, akik könnyen érthető módon és áttekinthető formában szeretnének tájékozódni az új Ptk. társasági jogi és szerződési jogi szabályairól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/andor-lakatos-kiskonyv-az-uj-polgari-torvenykonyvrol-gazdasagi-szakembereknek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave