Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


Az aktiválási kérelem egyéb szabályai

Az EÁR úgy lett kialakítva, hogy akkor van mód az előárverezési jog gyakorlására vonatkozó aktiválási kérelem elküldésére, ha a végrehajtó rögzítette az elektronikus árverési rendszerben annak tényét, hogy az árverező ezen árverésre vonatkozóan az előárverezésre való jogosultság feltételeit a végrehajtónál igazolta. Amennyiben tehát valamely árverező előárverezési jogát szeretné érvényesíteni az árverésen, úgy először az arra való jogosultságát kell (papíralapon) igazolni a végrehajtónál. A végrehajtó az előárverezési jogosultság tényét rögzíti az EÁR-ben. Az árverező kizárólag ezen végrehajtói intézkedést követően terjeszthet elő előárverezési jog gyakorlására vonatkozó aktiválási kérelmet. Az EÁR az árverező aktiválása iránti kérelméről a hirdetményt közzétevő végrehajtó részére rendszerüzenetet és elektronikus levelet (e-mail) küld. A végrehajtó a kérelem alapján az árverező felhasználói nevét és jelszavát – az egyéb, Vht.-ban foglalt feltételek fennállása esetén – az árverési előleg befizetését követően haladéktalanul, átutalása esetén pedig legkésőbb a kérelemről szóló rendszerüzenet kézbesítését követő munkanapon aktiválja. Az előbbi feltételek hiánya esetén a végrehajtó az aktiválási kérelmet – az ok megjelölésével – elutasítja. A felhasználói név és jelszó ingatlan átvételi eljárás tekintetében történő aktiválásának nem feltétele árverési előleg befizetése. Az aktiválás vételi ajánlat megtételére vagy vételi ajánlat megtételére és előárverezési jog gyakorlására történhet. A végrehajtó a felhasználói név és jelszó aktiválásáról, vagy a kérelem elutasításáról az EÁR-ben egy erre szolgáló elektronikus adatlap kitöltésével értesíti az árverezőt. Az EÁR Felhasználási Szabályzata 10. pontjának értelmében az árverezői azonosító adott árverési tételhez történő aktiválásának feltétele – a Vht.-ban az árverésen árverezőként történő részvételhez meghatározott egyéb feltételek teljesítésén túl – az árverési előlegnek az árverést lefolytató végrehajtó letéti számlájára való befizetése vagy átutalása és az aktiválási kérelem felhasználói kezelőfelületen keresztül történő továbbítása. Kiemelendő, hogy az aktiválási kérelmet az EÁR felhasználói kezelőfelületéről terjesztheti elő az árverező. A gyakorlatban számos esetben előfordul, hogy az árverező egyszerű e-mailt küld a végrehajtó részére, melyben adott árverésen kéri aktiválni a felhasználónevét. Ezeket a kérelmeket a végrehajtó értelemszerűen nem tudja teljesíteni. Az EÁR-ben előterjesztett aktiválási kérelemben az árverező nyilatkozik arról, hogy az árverési előleget – az elektronikus ingatlanátvételi eljárás kivételével – befizette, az árverési feltételeket tudomásul vette és nem minősül az árverésből kizárt személynek, továbbá megteszi az EÁR rendeletben meghatározott egyéb nyilatkozatokat is. Az EÁR a végrehajtó döntéséről, tehát az aktiválási kérelem teljesítéséről, illetve annak elutasításáról a felületen rendszerüzenetet jelenít meg és tájékoztató jelleggel elektronikus levelet is küld az árverező számára. Az aktiválási kérelem elutasításáról szóló rendszerüzenet tartalmazza az elutasítás végrehajtó által megjelölt okát is. Gyakori elutasítási ok az, hogy az árverési előleg nem kerül átutalásra annak ellenére, hogy az aktiválási kérelemben erről már nyilatkozni kell. Az árverező a regisztráció alkalmával elfogadta az EÁR Felhasználási Szabályzatát, mellyel tudomásul vette azt, hogy a vételi ajánlat licitnapló lezárása előtti megtételéhez az aktiválási kérelmet olyan időpontban kell előterjesztenie, hogy az aktiválásra elegendő idő álljon a végrehajtó rendelkezésére. Az aktiválási kérelem előterjesztésére a kar által ajánlott legkésőbbi időpont a licitnapló lezárása előtti 3. munkanap. Ezen 3 munkanapos határidőt a jogalkotó 2014. március 15. napjától beemelte az EÁR rendelet 25. § (1) bekezdésébe, így az már nem pusztán a kar (korábbi kamara) által ajánlott, hanem minden árverezőre nézve kötelező. Az aktiválási kérelem késedelmes benyújtásának következményei az árverezőt terhelik. Amennyiben tehát az árverező késedelmesen nyújtja be az aktiválás iráni kérelmét, úgy a végrehajtó mulasztásával szemben eredményes panasszal, vagy kifogással sem a Magyar Bírósági Végrehajtói Karhoz, sem a végrehajtást foganatosító bírósághoz nem fordulhat.

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave