Egy konkrét jogesetben a végrehajtó az árverési hirdetményben az adóst megillető tulajdoni hányadot 3/4 arányban jelölte meg. A végrehajtást kérő részére az árverési hirdetménnyel szemben végrehajtási kifogást terjesztett elő. A kifogásában előadta, hogy egy másik önálló bírósági végrehajtó lefoglalta az egyetemleges adóstársat megillető 1/4 tulajdoni illetőséget. Előadta továbbá, hogy ugyanabból a jogalapból eredő két végrehajtási eljárás folyik és kérte a 3/4 tulajdoni hányad tekintetében eljáró végrehajtót, hogy az árverési hirdetményt vonja vissza és kérte a bíróságot, hogy az 1/4 tulajdoni hányad vonatkozásában illetékes végrehajtót kötelezze az ingatlan 1/1 arányban történő árverezésére. A végrehajtást kérő álláspontja szerint a kötelezettek és az egyéb végrehajtást kérők számára az ingatlan 1/1 tulajdoni hányadban történő árverése nem lehet sérelmes, az az ingatlan értékesíthetőségét növeli, ezáltal lehetővé teszi a kötelezettek tartozásának minél magasabb mértékben történő visszafizetését és terheik csökkentését. A végrehajtást kérő álláspontja szerint nyilvánvalónak mutatkozik, hogy az ingatlan törtrészének árverésre bocsátása az adósok teljesítését nehezítik. A bíróság a végrehajtást kérő kifogását elutasította és a végzésének indokolásában rámutatott arra, hogy a Vüsz. 25. § (1) bekezdése szerint, ha több folyamatban lévő végrehajtási ügyben mind a végrehajtást kérő, mind az adós személye azonos, akkor az ügyeket egyesíteni kell. A Vüsz. 26. § (1) bekezdése értelmében, ha az ügyviteli szabályok szerint olyan végrehajtási ügyeket kellene egyesíteni vagy olyan ügyek iratait kellene egymáshoz csatolni, amelyekben több végrehajtó jár el, az a végrehajtó, aki az érintett ügyekben elsőként intézkedik az adós vagyontárgyának értékesítése iránt, a végrehajtható okirat másolatát – a szükséges egyéb iratokkal együtt – bekéri a többi végrehajtótól és az alapján készíti el a felosztási tervet. Tekintettel arra, hogy az idézett jogszabályi rendelkezések alapján az ügyek egyesítésének feltétele nem áll fenn, mivel az adós személye nem azonos, így a végrehajtási ügyeket külön-külön eljárás keretében kell lefolytatni. Tekintettel arra, hogy az ügyek egyesítésének jogszabályi feltétele nem áll fenn, így jogszabályi rendelkezés hiányában a lefoglalt ingatlan árverési értékesítésére vonatkozóan nincs olyan előírás, hogy az csak egységesen, az ingatlan egészére foganatosítható. A kialakult bírói gyakorlat szerint ugyanazon ingatlan vonatkozásában külön-külön végrehajtási eljárás adósai külön-külön, a saját tulajdoni illetőségük terhére kötelesek tűrni a foglalást, illetve a végrehajtási jog bejegyzését és annak kielégítéseként a tulajdoni illetőségük árverési értékesítését. Ebből következően amennyiben egy ingatlan közös tulajdonban van és külön-külön végrehajtási eljárás keretében az ügyekben eljáró bírósági végrehajtók minden tulajdoni hányad vonatkozásában bejegyeztetik a végrehajtási jogot és lefoglalják a teljes ingatlant, akkor az árverések időpontjai a tulajdoni hányadok vonatkozásában különböző időpontokban is meghatározhatók. Abból, hogy a teljes ingatlan lefoglalás alatt áll, még nem következik, hogy az árverést csak egységesen lehet az ingatlan egészére lefolytatni. Tekintettel arra, hogy az ügyek egyesítésének feltétele nem áll fenn, továbbá a Vht. nem ír elő egységes árverést az ingatlan végrehajtásra, ezért az erre vonatkozó kifejezett jogszabályi előírás hiányában a lefoglalt ingatlan árverési értékesítése nem kizárólag egységesen az ingatlan egészére foganatosítható, ezért az ügyben eljáró végrehajtó intézkedése nem volt törvénysértő, így a bíróság a végrehajtást kérő végrehajtási kifogását elutasította (Miskolci Városi Bíróság 0501-5.Vh.4384/2011/8. számú határozata). A kifogást elutasító végzéssel szemben a végrehajtást kérő nyújtott be fellebbezést, továbbra is a Vüsz. 26. § (1) bekezdésére és a Vht. 161. §-ban foglaltakra hivatkozott. A törvényszék az elsőfokú bíróság kifogást elutasító végzését helybenhagyta. A törvényszék a végzés indokolásában kiemelte azt, hogy az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy semmilyen olyan jogszabályi rendelkezés nincs – a fellebbezés sem tartalmaz ilyet – amely azt írná elő, hogy két különböző önálló bírósági végrehajtó előtt különböző adósokkal szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban az egyes külön-külön lefoglalt ingatlanilletőségeket egy eljárás keretében kellene elárverezni. A Vht. 161. § kizárólag arra az esetre alkalmazható, amennyiben van olyan tulajdoni illetőség, amely lefoglalásra nem került. Jelen esetben azonban nem ez a helyzet, hiszen – bár külön-külön eljárásban – de az ingatlan egésze foglalás hatálya alatt áll. A fellebbezésben foglalt azon utalás helyes, amely szerint a Vht. 161. § (1) bekezdésének értelmezéséből az következik, hogy ha valamennyi tulajdonostárssal szemben be van jegyezve a végrehajtási jog, akkor az egész ingatlanra ki kell tűzni az árverést, ez azonban nem jelenti azt, hogy azt egy eljárásban ugyanazon végrehajtó előtt és ugyanazon időpontban kellene eszközölni. A Vüsz. 26. §-ból semmilyen formában nem következik az, hogy az ingatlan értékesítését ugyanabban a végrehajtási eljárásban, ugyanazon időpontban kellene valamelyik végrehajtónak foganatosítania (Miskolci Törvényszék 2.Pkf.22.546/2012/2. számú határozata).