A kézbesítéssel kapcsolatos szabályok vizsgálatát a végrehajtási eljárás elrendelését megelőzően a végrehajtandó határozathoz kapcsolódóan érdemes kezdeni. A gyakorlatban előfordul, hogy a végrehajtási eljárás elrendelésének alapjául szolgáló határozat (végrehajtandó határozat) kézbesítési vélelem folytán emelkedik jogerőre. Tipikus példaként hozható fel a közjegyző hatáskörébe tartozó fizetési meghagyásos eljárás, mely nem kontradiktórius nemperes eljárás, azaz nem érvényesül a kétoldali meghallgatás követelménye, és az ítéleti hatályú fizetési meghagyás a jogosult tényállításaira alapozva – bizonyítás foganatosítása nélkül – jogerőre emelkedhet. A jogosult pedig nem minden esetben ismeri a kötelezett pontos adatait, így előfordulhat, hogy az általa megjelölt kötelezetti lakóhely vagy tartózkodási hely már helytelen, mert a kötelezett már elköltözött, vagy eleve helytelen adatot jelölt meg a jogosult, vagy olyan belföldi idézési címet jelölt meg, ahol senki nem tartózkodik. Amennyiben ezekben az esetekben a közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyás „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 99. § (2) bekezdésében foglalt kézbesítési vélelem folytán a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és a jogerős határozat alapján végrehajtási eljárás kezdeményezhető. A végrehajtási eljárás folyamatban léte alatt az adós az egész ügyről általában már olyan előrehaladott stádiumban értesül, amikor a gépjárművét vagy az ingatlanát a végrehajtó lefoglalta. Ekkor merül fel az a kérdés, hogy milyen jogorvoslati lehetőség áll az adós rendelkezésére.