Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


Bevezetés

A Vht. különleges végrehajtási eljárások körében szabályozza a „Meghatározott cselekmény végrehajtása” cím alatt felsorolt eljárásokat. Idetartoznak mindazok a cselekmények, amikor a bíróság által kibocsátott végrehajtható határozat nem pénzben vagy más fizetőeszközben meghatározott jellegű követelés teljesítéséről szól, hanem egy bizonyos cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartás tűrésére, az azzal való felhagyásra kell rábírnia a kötelezettet, akár kényszerítő eszközök alkalmazásával is. Már ebből is világosan látható, hogy ez nem a hagyományos, behajtási típusú modell, hanem mind a végrehajtónak, mind a végrehajtást kérőnek, mind az adósnak teljesen más típusú feladatai, jogai és kötelezettségei vannak, mint az önálló bírósági végrehajtás tipikusnak tekinthető tárgyánál, a pénzkövetelés behajtásánál. Kisebbik részben ebből a hagyományostól eltérő modellből adódnak a kérdéskörből eredő problémák és gyakorlati nehézségek, hiszen a tipikus modellt és a tipikus szabályokat az átlagpolgár, vagyis a társadalom tipikus tagja nagyjából ismeri, ha másból nem, abból, hogy nem először nem tudta kifizetni a rezsit, ezáltal nem először alanya a pénzkövetelés végrehajtására irányuló eljárásnak. A meghatározott cselekmények pénzkövetelésekhez képesti csekélyebb száma miatt viszont jóval ritkábban szembesülnek a polgárok az ilyen típusú eljárással, így az alapvető ismereteik is hiányoznak, továbbá ha egy személy egy alkalommal kötelezettje volt egy ilyen típusú eljárásnak, nagyobb eséllyel jóval később kerül majd ismét ilyen helyzetbe, mint a pénzkövetelés adósánál, így hiányzik a minimális gyakorlati tapasztalat is. Ugyanez a logika és folyamat érhető tetten a nem végrehajtásra szakosodott jogi képviselőknél is, akik a tipikus pénzkövetelések végrehajtásának szabályait és gyakorlatát az ügyek nagy száma miatt elfogadható szinten ismerik, míg az ahhoz képest atipikus eljárásokban kevésbé jártasak, különösen a gyakorlat vonatkozásában. A másik csoportba tartozó körülmény, ami fokozottan fontossá teszi ezt a témakört, és annak gyakorlatát, az ide tartozó eljárások közül többnek a kiemelkedő jelentősége, hiszen a lakásügyben hozott határozat végrehajtása, az önkényesen elfoglalt lakás kiürítése, illetve a gyermek átadása jóval nagyobb jelentőségű és érzelmeket felkorbácsoló, mint mondjuk 68 000 Ft és kamatai kifizetése a közüzemi szolgáltató részére a hagyományos végrehajtási eljárás során. Ezen körülmények közismertségük miatt nem igényelnek részletesebb ecsetelést, elegendő a gyermekhez fűződő fokozott érzelmi kötődésre gondolni, a lakásnál pedig, mint a magánegzisztencia legfontosabb alapjánál pedig arra, hogy gyakran hajléktalanná válik a lakás kiürítésére irányuló végrehajtás elszenvedője. Mindezek pedig hatványozottan fontossá teszik a szabályok rengeteg apró útvesztőjének és gyakorlatának ismeretét.

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave