Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


Gyermek átadása

Gyermek átadására irányuló végrehajtási eljárások csekély számban indulnak, abszolút számot nézve is, akár az általános, pénzkövetelés behajtására irányuló végrehajtási eljárásokhoz viszonyítjuk őket, akár az ingó átadása vagy lakás kiürítésére irányuló meghatározott cselemény végrehajtásához képest nézzük. Az a kevés eljárás foganatosítása viszont rendkívüli nehézségekkel jár. A gyakorlat egyértelműen azt bizonyítja, hogy szinte kivétel nélkül a gyermekek sérülésével jár, az ő mentális, pszichikai, érzelmi fejlődésüket veti vissza az eljárások elhúzódása, a hatóságok előli hosszú időre történő elrejtőzés, továbbá sok esetben hiúsul meg a gyermek visszaadását elrendelő határozatokban foglaltak érvényre juttatása, elsősorban a gyermek átadására kötelezett nemteljesítése vagy az eljárást meghiúsító magatartása miatt. Mindezek mellé figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága több államot is elmarasztalt amiatt, hogy a gyermek visszavitelét elrendelő jogerős, végrehajtható ítélet meghozatala és a rendőrség közreműködésével folytatott első végrehajtási cselekmény között indokolatlanul hosszú idő telik el. A jogalkotó tehát mindezekre figyelemmel felgyorsítja (illetve a számtalan időhúzó tényleges lehetőségre a kötelezett által talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy megpróbálja felgyorsítani) a gyermekek átadására irányuló eljárásokat. Ennek keretében az önkéntes teljesítés elmaradása esetére a rendőrség közreműködésével történő átadást rendeli el. Erről a bíróság már a végrehajtható okirat kiállításakor dönt, a végrehajtónak ezért külön nem kellene beterjeszteni az iratokat a bírósághoz a teljesítés elmaradása esetén, hanem minden további nélkül lefolytathatja a helyszíni eljárást. Ugyanezt a célt (is) szolgálja, hogy a végrehajtó kérésére a rendőrség az eljárás megkezdésekor eltávolíthatja az eljárás helyszínéről a kötelezettet és más személyeket a végrehajtást akadályozó magatartásuk miatt. Továbbá ha a kötelezett vagy a kiadni rendelt gyermek a lakó- vagy tartózkodási helyén, vagy egyéb, a hatóságok által ismert címen nem lelhető fel, felkutatására belföldön személykörözést, vagy – ha annak szükségessége felmerül – nemzetközi körözést rendel el a végrehajtó.

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave