Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


Lakásügyben hozott bírósági határozat végrehajtása

Ezen kérdés gyakorlatának tárgyalása előtt mindenképpen szükséges szólni a jogszabályokkal teljes mértékben ellentétes média és civilszervezetek által támasztott elvárásokról. Elképzelhető, hogy az ember önhibáján kívül veszíti el otthonát, és az is nyilvánvaló, hogy ez emberileg rendkívül sajnálatos, azonban a bírósági végrehajtás a jelenleg hatályos normák alapján nem lehet a szociális problémák megoldásának fóruma. A végrehajtó kap az állam arra feljogosított hatóságától egy kötelezően teljesítendő feladatot, így amikor végrehajtja a kilakoltatást, csak a jogszabályoknak és a részére a jogszabályok alapján kötelező feladatot adó állami szervek előírásainak engedelmeskedik. Ebben a szakaszban a társadalmi probléma tehát nem oldható meg, a tételes jogon kívüli érvek pedig súlytalanok, mert a végrehajtó, ahogy bármilyen másik, állam által közhatalommal felruházott személy, kizárólag a normatív előírásoknak engedelmeskedhet, és nem a hangerőnek, vagy a sajtó munkatársainak.

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave